Tisza News - Milliárdos bevételt hoz a Mikulás


Milliárdos bevételt hoz a Mikulás


2016-11-11. A gyerekeknek ajándékot vagy virgácsot, a kereskedőknek pedig milliárdos pluszbevételt hoz a Mikulás, így nem csoda, hogy az ünnephez kapcsolódó édességek és ajándékok már három-négy héttel korábban megjelennek az áruházak polcain. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára lapunknak megerősítette, ahogy a karácsonynak és a szilveszternek, úgy a Mikulásnak is fontos szerepe van az erős decemberi forgalomban.

Vámos György szerint az év utolsó hónapjában együttesen öt-hat százalékkal növekedhet a kereslet az élelmiszerek és az iparcikkek iránt, ez tavaly decemberhez képest ötvenmilliárd forintos plusz költekezést feltételez a háztartások részéről. A hagyományosan gyengébb őszi hónapokhoz, októberhez, novemberhez képest pedig ugrásszerű a kiskereskedelmi forgalom bővülése az OKSZ szerint. Az ünnepeken felbuzdulva ugyanis az év végén 90-95 milliárd forinttal költhetnek többet az emberek ételekre, italokra, illetve 85-90 milliárddal többet ajándékokra, tartós fogyasztási cikkekre, mint a visszafogottabb őszi hónapokban. Arra nincs nemzetgazdasági szintű adat, mindebben mekkora szerepe van a december 6-i ünnepnek, de a szövetség szerint megkerülhetetlen tényezője a bővülésnek. – Október végén kerültek ki az üzletekbe az ünnephez köthető termékek, csaknem kétmilliárd forintos forgalmat generálnak a mikulás, a szalon­cukor és a csak ebben az időszakban forgalmazott desszertek – közölte lapunkkal Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője. A csokimikulásokkal kapcsolatban elmondta: már harmadik éve nem forgalmaznak tejbevonóval készült cikkeket, csak tej-, ét- és fehér csokoládés változatok kerülnek a polcaikra. Tapasztalatuk szerint egyre népszerűbbek a hozzáadott értéket, pél­dául extra ajándékot tartalmazó termékek.

Az Auchan is arról számolt be, hogy minden áruházukban megtalálható már a szezonális édességvásár. Samu Zsófia kommunikációs igazgató elmondta, a cso­kimikulások kakaótartalma 20-tól 70 százalékig terjed. Választékukban egyúttal megjelenítették a szaloncukrokat is, 900 forintos kilóár körüli kategóriában népszerűek a kimérős töltött cukrok, de a márkatermékek is keresettek, noha van olyan 300 grammos kiszerelés, amely 1200 forintba kerül. Az üzletlánc elsősorban a minőségi csokoládés termékek és a karácsonyi sütemények esetében vár forgalomnövekedést. Fontos szemponttá vált a speciális étrendű fogyasztók kiszolgálása, ezért bővült a paleolit termékek kínálata. Több mint 2500-féle játék is várja a vásárlókat, ez a készlet a Mikulást és a karácsonyt egyaránt kiszolgálja. A megfigyelések szerint egyre többen érdeklődnek a rádió-távirányítású termékek iránt. A drónok népszerűsége is töretlen, de mivel tíz- és ötvenezer forint közt érhetők csak el, legfeljebb a karácsonyfa alatt találhatják meg a szerencsésebb gyerekek. Figurás édességek után kutatva a lapunknak nyilatkozó multik mellett betértünk egy forgalmas CBA Prímába, egy Lidlbe, egy G’Robyba és egy Tesco áruházba is. Az árukészletet böngészve megállapíthatjuk, nem üres lózung, hogy fontos a minőség, a tejbevonóval készült termékek forgalma az egész piacon esik, a részarányuk rendkívüli mértékben beszűkült. Minden áruházban van legalább 10-12-fajta csokimikulás a jellemzően 100-120 forintos verzióktól egészen a 700-800 forintosokig. Találtunk olyan terméket is, amelynek csak öt százalék volt a kakaótartalma, de a legjellemzőbb tartomány a 15 és 45 százalék közötti volt. Láttunk 9000 forintos csokimikulást is, aligha ezt keresik a legtöbben.

Az évi mintegy negyvenmilliárd forintos forgalmat lebonyolító magyar játékpiacon is megfigyelhető, hogy a karácsonyi vásárlási időszak egyre korábban kezdődik. A Formatex tapasztalatai szerint már az őszi szünet hetében 15 százalékkal nőtt a vevőszám, a bevételnövekedés pedig két és félszeres volt. Az idei Mikulás slágerajándékai lesznek a gyűjthető játékok, a kisebb Lego dobozok, a mozifilmekhez, rajzfilmsorozatokhoz kapcsolódó figurák, de kitart a Disney és a Star Wars népszerűsége is.

A Formatex becslése szerint a kosárérték régiósan eltérő lehet, Budapesten 4000-5000 forint körüli, Győrött 4000, Pécsett, Egerben és Debrecenben 3500 forint körüli, a webshopban ugyanakkor tízezer forint is lehet a vásárlások átlagos értéke. A teljes karácsonyi szezon bevételének tíz százaléka Mikuláskor keletkezik, ekkor a webes forgalom akár a bolti értékesítés húsz százalékát is elérheti.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 11.

Gyöngyösi Balázs, MNO. Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

http://mno.hu

2016.11.11.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »