Tisza News - Fesztiválbakik


Fesztiválbakik


2017-05-04. A nemzetközi trendekkel párhuzamosan Kárpátalján is egyre népszerűbbek a fesztiválok. A számos rendezvény között nehéz eligazodni, az év bármely szakában – döntően azonban inkább nyáron– egyik a másikat követi. Az azonban biztos: tapasztalataim szerint ezek nem mindig jól sülnek el. A bakiknak pedig a látogatók isszák meg a levét.

Egy friss élmény. A múlt hét péntekén teljesen bedugult Ungvár belvárosa, a Petőfi tér környékén és a Sváb utcán majd egy órát kellett araszolni a dugóban. A városvezetésnek ugyanis az a „roppant elmés” ötlete támadt, hogy már a négynapos kimenő előtti utolsó munkanapon megnyitják a Tolsztoj utcai vásárt. A Szakura Fesztiválhoz igazított esemény péntektől hétfőig tartott, vagyis kedden a még hivatalos állami kimenőnapon újra beindult a forgalom a város részén. Érthetetlen miért kellett, akkor egy nappal korábban kezdeni az eseményt, bosszúságot okozva ezzel több ezer városlakónak.

A helyszín és időpont megfelelő megválasztása kulcsfontosságú a fesztiválok szempontjából. Pozitív például említhetnénk a Munkácsi Vörösborfesztivált, amit évek óta ugyanakkor tartják, de ezt az alapelvet többnyire nem követik mások. A szabadtéri eseményeknél érdemes odafigyelni a helyszín kiválasztására, hisz télen az enyhébb időjárás, nyáron egy zápor csúnyán elronthatja az élményt. Az elmúlt években többször is sártengerré vált a Mezőgecsei Böllérverseny. Persze ez is kivédhető, ha a szervezők felkészülnek és előre leburkolják a helyszínt. Autentikus borospincében szervezni borfesztivált, de amikor több ezren zsúfolódnak néhány száz négyzetméterre, az már ront az élményen, ráadásul veszélyt is hordoz magában. Ilyen élményekkel az ungvári újbor ünnepén találkozhattunk.

Nyugati példára újabban egyre több gasztronómiai fesztivált tesznek fizetőssé. Csak míg nyugaton a belépti díj fejében az emberek ihatnak vagy ehetnek, addig nálunk ezért az összegért semmit sem kapunk. Ilyen volt az ungvári Sakura Wine is. Ront az összképen, és gyakran támad az az érzése az embernek, a saslikon és a bográcsgulyáson kívül mást nem tudnak készíteni. Ennél nagyobb probléma, amikor egy tematikus gasztronómiai rendezvényen is ezek kerülnek túlsúlyba. Ilyen volt az idei ungvári palacsintafesztivál, ahol palacsintát csak elvétve lehetett találni.

A szakemberek többnyire azzal a maszlaggal nyugtatnak, hogy idő kell, ki kell forrnia a dolgoknak. Ám a felsoroltak többnyire krónikus fesztiválbetegségek, ami a járatlanság és a felületesség számlájára írható. Az ilyen fesztiválok eredeti céljukkal ellentétben nem csábítják, sokkal inkább elriasztják a turistákat.

Szabó Sándor

http://kiszo.hhrf.org

2017.05.04.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »