Tisza News - Lengyel külügyminiszter: "semmi ok nincs arra, hogy Magyarországot megbüntessék"


Lengyel külügyminiszter: "semmi ok nincs arra, hogy Magyarországot megbüntessék"


2017-05-18. Szolidaritását fejezte ki Magyarországgal csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben, és hangsúlyozta, hogy Magyarország megbüntetésének nincs semmi alapja - közölte a varsói külügyminisztérium.

A tárca honlapján megjelent közlemény szerint Waszczykowski azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy az Európai Parlament szerdán elfogadott határozatában az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás előkészítését kérte Magyarországgal szemben, ahol szerinte fennáll a "jogállamiság rendszerszintű fenyegetése".

Waszczykowski a telefonbeszélgetésben hangsúlyozta: az Európai Unió alapját képező értékeket és alapelveket meg kell őrizni, és garantálni kell. "Ugyanakkor nem kevésbé fontos az, hogy minden tagállamnak joga legyen a belpolitikában az állami szuverenitás elve szerint működni" - hangsúlyozta a lengyel külügyminiszter.

"Ma nem látok semmi okot arra, hogy Magyarországot megbüntessék" - szögezte le a közlemény szerint Waszczykowski.

A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság párt európai parlamenti képviselői - akik az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához tartoznak - szerdán a Magyarországra vonatkozó európai parlamenti határozat ellen voksoltak, ellenben az Európai Néppárthoz tartozó ellenzéki lengyel képviselők többsége megszavazta a határozatot.

Az ellenzéki Lengyel Parasztpártnak ugyancsak az Európai Néppárthoz tartozó képviselői viszont tartózkodtak a szavazásnál. Marek Jurek, aki egy, a PiS-szel szövetséges jobboldali lengyel törpepárt képviseletében a lengyel kormánypárt EP-frakciójában foglal helyet, felszólalásában kiállt Magyarország mellett, és botrányosnak minősítette az EP határozatát.

atv.hu/MTI

http://www.atv.hu

2017.05.18.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »