Tisza News - A jutalom egy csodálatos utazás


A jutalom egy csodálatos utazás


2017-06-23. A korábbiak mintájára szervezte meg ismét a beregszászi Kurmai Ráti Szilvia és párja, István a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) tagjai számára a közkedvelt vetélkedőt. Most a művészetek és a mesterségek volt a téma.

– A döntőt online fordulók előzték meg, vagyis interneten lehetett beküldeni a válaszokat, kreatív feladatokat kellett megoldaniuk a jelentkezőknek – fejti ki Szilvia. – Nagy erőkkel készültünk a döntőre, nyolc család mérte össze ügyességét és tudását. Elsőként nevet választottak a csapatuknak. Úgy szoktuk összeállítani a kérdéseket, hogy egyaránt legyen benne felnőtteknek és gyerekeknek szóló is. Volt aktiviti, melynek keretében mesterségeket kellett bemutatni, a gyerekek könnyebb, a felnőttek nehezebb feladatokat kaptak. Komolyzenei darabokat kellett felismerni, de volt mozaikkészítés is csemperagasztóval.

– Milyenek a visszajelzések? Tetszik a családoknak az önök kezdeményezése?

– Úgy vesszük észre, hogy igen. Sok a visszatérő játékos, akik szívesen jönnek, de vannak újak is, és ennek nagyon örülünk. A főnyeremény idén is egy csodálatos utazás. Nemsokára több család utazhat Felvidékre, Dunaszerdahelyre, ahol sok érdekes program vár rájuk.

Hegedűs Csilla

http://kiszo.hhrf.org

2017.06.23.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »