Tisza News - Németh Zsolt: a kisebbségi oktatási rendszerek kerültek veszélybe az ukrán oktatási törvény elfogadásával


Németh Zsolt: a kisebbségi oktatási rendszerek kerültek veszélybe az ukrán oktatási törvény elfogadásával


2017-10-12. Az Európa Tanácsnak határozottan fel kell lépnie a kisebbségi nyelvi oktatás védelmében, ugyanis az új ukrán oktatási törvény hatályba lépése nem pusztán egy közösséget érint, hanem általában a kisebbségi oktatási rendszerek kerültek veszélybe a törvény elfogadásával - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Németh Zsolt elmondta, megbeszélést folytatott Strasbourgban Thorbjorn Jaglanddal, az Európa Tanács főtitkárával, akit az ukrán oktatási törvényről kialakított magyar álláspontról tájékoztatott.
Magyarország véleménye szerint az oktatási törvény súlyos visszalépést jelent a megszerzett kisebbségi jogok tekintetében, ellentétben áll az ukrán alkotmánnyal, a kétoldalú alapszerződéssel és a kisebbségi keretegyezménnyel - jelentette ki.
A politikus elmondta, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének részvételével folyatott megbeszélésen felhívta a főtitkár figyelmét: _Magyarország készen áll arra, hogy az államnyelv oktatása érdekében különféle intézkedéseket léptessen hatályba Ukrajna, ugyanakkor úgy véli, az államnyelv elsajátítása lehetséges úgy is, hogy a kisebbségi nyelvi oktatást nem éri károsodás. Ezért arra kérte a főtitkárt, hogy az Európa Tanács végezze el a törvény alapos elemzését.
Németh Zsolt hangsúlyozta: Jagland elkötelezett amellett, hogy a megszerzett kisebbségi jogok Ukrajnában ne csorbuljanak. A főtitkár felajánlotta az Európa Tanács minden kisebbségek védelmét szolgáló eszközét a kárpátaljai magyar oktatási rendszer védelmében.
Reményét fejezte ki, hogy a következő napokban Ukrajna és Magyarország között kezdődő, több szintű párbeszéd során a kétoldalú alapszerződés szellemében megoldást fognak találni a kisebbségi nyelvi oktatás problémáira az óvodától az egyetemig.

MTI

mti.hu

2017.10.12.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »