Tisza News - Megszavazta az ukrán parlament az egészségügyi reformot


Megszavazta az ukrán parlament az egészségügyi reformot


2017-10-19. Második olvasatban is elfogadta Ukrajna Legfelső Tanácsa az egészségügyi reformról szóló törvényt – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

A kormánynak Az egészségügyi szolgáltatások és gyógyszerek biztosításának állami pénzügyi garanciáiról című előterjesztésére 240 honatya szavazott igennel.

A voksolás előtt a képviselők gyakorlatilag helyreállították a tervezet eredeti szövegét, amelyet a Rada egészségügyi bizottsága elfogadásra ajánlott a törvényhozásnak. Az elmúlt napokban a tervezethez benyújtott képviselői módosító indítványok tárgyalása során több olyan normát eltávolítottak a dokumentumból, amelyekhez pedig a kormány és a szakbizottság is ragaszkodott. Ezért a parlament a végszavazás előtt mindezeket a normákat egyetlen „csomagban” megszavazta, vagyis visszaemelte a törvénybe.

A jogszabály elfogadását követően a kormánypáholyban és a kormánykoalíció padsoraiban ülőkön valóságos eufória lett úrrá – jelentette az Ukrajinszka Pravda helyszíni tudósítója.

Olha Bohomolec, az egészségügyi bizottság elnöke ugyanakkor „népellenesnek” nevezte a törvényt, mivel annak értelmében a betegeknek is hozzá kell járulniuk az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához, minek következtében azok elérhetetlenné válnak a „szociálisan védtelen” rétegek számára.

Az eredeti kormányzati elképzeléshez képest három ponton módosult számottevően a törvény. Egyfelől kimaradtak a nemzetközi egészségügyi ajánlások bevezetésével kapcsolatos rendelkezések. Más szóval, az ukrán betegeket továbbra sem a nemzetközi protokollok és szabványok alapján fogják kezelni, hanem az eddig alkalmazott, jelentős részben elavult módszerek szerint. Kizárták annak lehetőségét, hogy az egészségügyi alapellátást szubvenció-szerű mechanizmus révén finanszírozzák. Végül kikerült a szövegből az egészségügyi szolgáltatások közös finanszírozásának fogalma. Így a törvény csak olyan szolgáltatásokat ismer, amelyeket 100%-ban az állam finanszíroz, illetve olyanokat, amelyeket teljes egészében a pácienseknek kell fizetniük.

pravda.com.ua/Kárpátalja. Fotó: Ukrinform

http://www.karpataljalap.net

2017.10.19.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »