Tisza News - Örömöt csempésznek a fogyatékosok életébe


Örömöt csempésznek a fogyatékosok életébe


2017-12-06. December elején ünnepeljük a fogyatékos emberek nemzetközi napját. A Beregszászi Járási Mozgáskorlátozottak Egyesülete szerény kis ünnepséggel szokta méltatni e napot, egy kis szórakozást, felüdülést csempészve az érintettek életébe.

Az összejövetel az idén sem maradt el, szombaton többen összegyűltek, hogy kis szeretetvendégség mellett elbeszélgessenek egymással. Tóth István, az egyesület elnöke és Orosz Ilona igazgató mutatta be a vendégeket. Elsőként Babják Zoltán szólt az egybegyűltekhez. Bejelentette, a szociális konyha, mely egy rövid időre bezárt, Grezsa István kormánybiztosnak köszönhetően most újra működni fog. Elmondta, még többen jelezték igényüket a heti öt alkalommal juttatott meleg ebédre. Több adagot is kiadnak egy személynek, hogy elvigye azoknak a rokkantaknak, akik képtelenek elmenni érte. – Nagyon nehéz időszakot élünk, tudom, hogy az önök szervezete is sok gonddal küzd, ezért most megígérem, tavasszal, ahogy engedi az idő, kicseréltetem a kis központjukon lévő ablakokat, így szeretnénk komfortosabbá tenni az önök életét – fejtette ki Beregszász polgármestere.

Kulcsár Ferenc, a Beregszászi Konzulátus konzulja és Volodimir Terpaj, a Beregszászi Járási Szociális Osztály vezetője támogatásukról biztosította az egyesületet. A Kárpátaljai Református Egyház diakóniai osztálya régóta támogatja a rokkantakat, most finom bográcsgulyással lepte meg őket. Nagy Béla, a KRE főgondnoka, a diakóniai osztály vezetője elmondta, a jövőben is igyekeznek támogatni az egyesület tagjait, és talán még több mindennel, mint eddig.

Hegedűs Csilla

http://kiszo.hhrf.org

2017.12.06.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »