Tisza News - Az EBESZ kisebbségi főbiztosával találkozott a KMKSZ elnöke és az UMDSZ tiszteletbeli elnöke


Az EBESZ kisebbségi főbiztosával találkozott a KMKSZ elnöke és az UMDSZ tiszteletbeli elnöke


2017-12-13. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, parlamenti képviselő, valamint Tóth Mihály, az UMDSZ tiszteletbeli elnöke Kijevben találkozott Lamberto Zannierrel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosával.

A megbeszélésen tájékoztatták a főbiztost a 2017. szeptember 5-én Ukrajna Legfelső Tanácsa által elfogadott oktatási törvény 7. paragrafusával kapcsolatos álláspontjukról. Az említett jogszabály azzal, hogy megszünteti a kisebbségi nyelveken történő oktatást, ellentétes az ország alkotmányával, semmibe veszi Ukrajna nemzetközi vállalásait, ezzel pedig felgyorsítja az asszimilációs folyamatokat, ami alapjaiban veszélyezteti a kisebbségek megmaradását – hangsúlyozták.

Felhívták Lamberto Zannier figyelmét a november elején lezajlott beregszászi és ungvári ultranacionalista felvonulásokra és arra, hogy a kárpátaljai magyar közösséget megfélemlíteni igyekvő rendzavarókat egyelőre senki sem vonta felelősségre.

A magyar kisebbségi vezetők azt is aggasztónak tartják, hogy az oktatási törvény mellett olyan egyéb jogszabályok is előkészületben vannak, melyek további jogszűkítéshez vezethetnek például a kisebbségek nyelvhasználatának vonatkozásában. Felhívták az EBESZ főbiztosának a figyelmét arra is, hogy az utóbbi időszakban felerősödött az ukrán médiában zajló durva magyarellenes kampány, melyben a valóságot elferdítő riportokkal és dokumentumfilmekkel a többségi társadalmat a kárpátaljai magyar közösség ellen kívánják hangolni.

Tekintettel arra, hogy a hasonló megnyilvánulások egyre gyakoribbak, arra kérték Lamberto Zanniert, hogy a kárpátaljai kisebbségek biztonsága érdekében az ukrajnai EBESZ-delegáció nyisson egy ungvári kirendeltséget, és az előkészületben lévő újabb kisebbségellenes törvénytervezetek miatt arra is kérték, hogy az EBESZ fokozottan figyeljen oda az ukrajnai törvényalkotási folyamatokra.

A KMKSZ elnökétől megtudtuk, hogy Lamberto Zannier a megbeszélésen ígéretet tett arra, hogy az ungvári iroda megnyitásának ügyét fel fogja vetni az EBESZ vezetőségének. Ígéretet tett arra is, hogy a magyar politikusok által felvetett problémákat napirenden fogják tartani, illetve addig is, amíg nem nyílik meg az ungvári iroda, megkérik az Ivano-Frankivszkban lévő irodájuk munkatársait, hogy fokozottan figyeljenek oda a Kárpátalján élő kisebbségek helyzetére.

dózsa

A karpataljalap.net.nyomán

http://karpataljalap.net

2017.12.13.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »