Tisza News - Megháromszorozódott a nemzetiségek támogatása 2010 óta


Megháromszorozódott a nemzetiségek támogatása 2010 óta


2018-04-05. Megháromszorozódott a nemzetiségek támogatása az elmúlt két kormányzati ciklusban, ilyen mértékű támogatásemelkedés eddig nem volt - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós a fejlesztés alatt álló VII. kerületi Nikola Tesla szerb iskolában tartott sajtóbejáráson a támogatások emelkedését óriási lehetőségnek nevezte a magyarországi nemzetiségek megmaradásában.

Emlékeztetett, a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium kétszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott intézménybővítésre.

A fejlesztés során felújítják az intézmény homlokzatát, az udvarát, valamint a diákotthon gépészeti felújításon esik át - mondta el Soltész Miklós. Közölte azt is, hogy egy nemrég hozott kormányhatározat szerint négy településen egymilliárd forintból szerb köznevelési intézmények újulnak majd meg a következő években.

Soltész Miklós kiemelte, hogy az elmúlt nyolc évben szoros, "nagyszerű" kapcsolat alakítottak a 13 magyarországi nemzetiséggel. Mint mondta, a térségben kereszténységünkben, kultúránkban és történelmünkben teljes mértékben egymásra vagyunk utalva. Látjuk, hogyan alakul át a nyugat-európai térség, idegen, nem is keresztény kultúrából tömegek érkeznek oda. Nekünk az a feladatunk, hogy megőrizzük így a jelenünket és a jövőt az utánunk következőknek - hangsúlyozta az államtitkár.



Bajkai István (Fidesz-KDNP) Erzsébetváros alpolgármestere, választókerületi elnök, országgyűlési képviselőjelölt arról beszélt, hogy Erzsébetváros nagyon sokszínű, sok közösségnek és nemzetiségnek helyet adó terület, és az önkormányzat is jó kapcsolatokat ápol a kerületi nemzetiségekkel.

Hangsúlyozta: a kormány mindig a családok pártján volt, és a jelenlegi fejlesztés is ezt támogatja. Bajkai István kijelentette, elkötelezettségük a keresztény kultúra megőrzése.



Lásztity Jovánka, az intézmény igazgatója elmondta, hogy másfél éve született az a támogatási megállapodást, amelynek keretében a fejlesztés és az óvodabővítés megvalósulhat. Az óvodai férőhelyek száma megkétszereződik, 45-ről 90-re nő, nyilvános könyvtárat nyitnak, valamint az épület több tere megújul.

Mint mondta, az intézmény az utóbbi öt-tíz évben jelentős fejlődésen ment keresztül, és mindvégig élvezték a kormány támogatását.

(MTI)

Fotók: Balogh Zoltán/MTI

http://www.kormany.hu

2018.04.05.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »