Tisza News - Bannon: Orbán Viktor választási győzelme is fordulatot jelez az európai politikában


Bannon: Orbán Viktor választási győzelme is fordulatot jelez az európai politikában


2018-05-24. Donald Trump egykori vezető tanácsadója az Európa jövője című konferencia vendégeként járt Budapesten. Az M1-nek adott interjúban elmondta: az elmúlt hónapokban két forradalmi pillanat is fordulatot jelzett az európai politikában. Orbán Viktor választási győzelme, és annak mértéke, illetve az olasz kormányalakító pártok baloldali és jobboldali megosztottságot meghaladó megegyezése mind azt mutatja, hogy a hazafiasság erősödik. A hagyományos intézmények és elitek elutasítottsága nyilvánvaló, és a jövőben csak fokozódni fog. Ezt pedig az Egyesült Államokban is érdeklődéssel figyelik.

Stephen K. Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnöke és vezető stratégája a V4-konferencián tartott előadásában azt mondta, hogy az amerikai középosztály, az amerikai társadalom gerince, amely mellőzöttnek érezte magát az elmúlt elnökségek alatt, tulajdonképpen megbüntette az amerikai elitet azzal, hogy Donald Trumpot választotta meg amerikai elnöknek. Bannon elmondta: nemcsak a középosztály, de a munkásosztály is így döntött. Elmondása szerint kiábrándultak ezek az osztályok a globalista elitből, amely az Egyesült Államokat az elmúlt 20-30 évben vezette.

Véleménye szerint Donald Trump győzelme ennek teljes elvetése volt. Azt mondták a munkásosztálybeliek, hogy nem akarjuk ezt többet, és Hillary Clinton volt ezeknek a problémáknak a manifesztációja – tette hozzá.

Forradalom zajlik az Európai Unióban

Sokan azt mondják, hogy ez egyfajta forradalom volt, és többek véleménye szerint az EU-n belül is forradalom zajlik. Egyre többen szeretnék, ha az európai polgárok hangját is jobban meghallaná a brüsszeli elit. Ennek kapcsán Bannon elmondta: a Brexit az első hulláma volt a 2016-os Trump-győzelemnek. Sok időt töltött Európában, hogy megértse, mi történik Európában. Véleménye szerint a populista, nacionalista fordulat egy évvel megelőzte az egyesült államokbeli fordulatot Európában. Az európai néppárti, nemzeti fordulat egy évvel az amerikai folyamatok előtt jár – vélekedett a szakértő.

Bannon elmondta: minden országban más a helyzet. Ha megnézzük például Kínát, a kommunizmust úgy írják le: „szocializmus kínai jellemvonásokkal”. Európában pedig a populista-nacionalista mozgalmakat úgy nevezik, hogy a populizmus egy-egy ország saját jellemvonásaival jelenik meg. Amennyiben megnézzük ezt az átmenetet, azt láthatjuk, hogy az elmúlt választáson ez megjelent. Például kétharmad az egyharmad ellen. A kétharmad megunta, hogy diktátumokat kapnak Brüsszelből, hogy megmondják nekik, miként kellene élni az életüket, és hogyan vezessék országukat – hangsúlyozta.

Hozzátette: ebbe belefáradtak az emberek. Ezt a fordulatot láthatjuk, egyre inkább erőre kap ez, hiszen az elmúlt néhány hónapban két fő esemény is jellemezte ezt.

Óriási pillanat az európai történelemben

Orbán Viktor győzelme és különösen annak mértéke fordulatot hozhat, hiszen annyira a frontvonalon volt, és előre elmondta, hogy így kell megvédeni a keresztény nyugatot. Ha megnézzük Amerikát, Angliát és Nyugat-Európát, ez egy forradalmi pillanat. A magyarországi események mellett fontos említést tenni arról, ami Olaszországban történt. Itt félretették jobb- és baloldalon is a gazdasági különbségeket, a hagyományos jobb- és baloldali megosztottságot, és összefogtak annak érdekében, hogy egységkormányt alakítsanak ki, és az ország érdekében tudjanak kormányozni. Ez óriási nagy pillanat az európai történelemben – hangsúlyozta a tanácsadó.

Orbán Viktor vezéregyénisége az új európai mozgalomnak

Bannon véleménye szerint Donald Trump és Orbán Viktor két vezetője ennek az új mozgalomnak. A volt kampányfőnök szerint a magyar miniszterelnök valójában egy hős. Bizonyos értelemben ő már Trump előtt az volt, hiszen 2010-ben már kormányon volt, Trump pedig – bár 20-25 éve hasonlóan gondolkodik – „később lépett színpadra”. Orbán Viktor világpolitikai szereplő, és az ellene irányuló támadások azért vannak, mert ő egy globális szereplő a politikában – fogalmazott Stephen K. Bannon.

A Trump-adminisztráció határpolitikájában és a magyar kormány határvédelmi politikájában hasonlóság van. Bannon kijelentette: a magyarok előbb építették meg a határt védő kerítést, mint Amerika. Hozzátette: rendkívül örülnénk, ha egy olyan fallal rendelkeznénk, mint Magyarország.

Azt mondta: ha valaki nem tudja megvédeni a határait, akkor nincs állam. Orbán Viktor megtette, hogy megépítette a falat, megmentette ezzel Magyarországot attól, hogy átjáróház legyen a migrációs válság idején.

Magyarország közösségének azt kell megértenie, hogy az Egyesült Államok nyomon követte ezeket a történéseket. Orbán Viktor jól ismert személyiség a populista-nacionalista mozgalom számára az Egyesült Államokban. A Trump-támogatók jól ismerik őt, és nyomon követik azt, ami Magyarországon zajlik – tette hozzá Bannon.

forrás: M1

Fotó: 24.hu


2018.05.24.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »