Tisza News - Vulkánok: 700 millió ember él közvetlen veszélyben


Vulkánok: 700 millió ember él közvetlen veszélyben


2018-06-07. Hiába fejlett a tudomány, nem lehet minden vulkánnál előre megmondani, hogy ki fog-e törni. A 100 km/órával robogó piroklaszt ár elöl pedig lehetetlenség elmenekülni. Az ELTE kőzettani tanszékének vezetője magyarázza el, mi történt Guatemalában.

Már közel 100 halálos áldozata van a guatemalai Fuego vulkán vasárnapi kitörésének. Piroklaszt ár árasztotta el a környéket, amely 10 km magasságból tört fel, emberek ezreit kellett evakuálni. Harangi Szabolcs, az ELTE kőzettani tanszékének vezetője elmondta az ATV start műsorában, hogy a piroklaszt ár egy nagyon energikus, izzó kőzettörmeléket, forró gázokat tartalmazó, több mint 100 km/óra sebességgel mozgó áramlás, és nincs esély elmenekülni előle. A kitörés váratlan volt, a tudósok nem tudták előre jelezni.

Ezt még a tudósok sem láthatják

A kérdésre, hogy a tudomány fejlettsége mellett, hogy fordulhatott ez elő, a szakember úgy nyilatkozott: "a tudósok sok mindenre képesek, de a jövőbelátásra még nem". Sokféle vulkán létezik, folytatta, van, ahol előre lehet látni a jeleket, mint például a hawaii- i vulkán kitörésénél, amire fel tudtak készülni. A Fuego vulkán esetében az is probléma, hogy nincs megfelelő műszerezés, azonkívül az egy folyamatosan működő vulkán, és azt nagyon nehéz megállapítani, mikor fog intenzívebben kitörni, közölte Harangi.

Borzalmas látvány

A település, amelyet elárasztott a vulkán, 10 km-re fekszik a Fuegotól. Évtizedek óta nem volt ilyen erős kitörés. Az emberek megtanultak együtt élni a vulkánnal, az életlehetőségük jó volt, a terület termékeny, ezért a szegénységben élők meg tudták termelni a szükségleteiket, magyarázta.

A fővárostól mintegy 50 kilométerre délnyugatra fekvő, 3763 méter magas tűzhányó másodjára tört ki 2018-ban, hírügynökségek szerint a vasárnapi az elmúlt bő négy évtized legerőteljesebbje. A halálos áldozatok közül sokan elégtek, vagy a mérgező gázoktól fulladtak meg. A mentőalakulatok borzalmas látványról számoltak be: a katasztrófa sújtotta területen egyes házakban egész családokat találtak, akik a vulkánkitörés következtében vesztették életüket. A hatóságok mintegy 300 sérültet tartanak számon, a kitörés csaknem 2 millió embert érint.

700 millió ember van veszélynek kitéve

Harangi beszélt arról is, hogy az emberiség 10 százaléka, vagyis 700 millió ember él vulkán közelében, vagyis folyamatos veszélynek kitéve. „De bármilyen messze is élünk egy vulkántól, bármikor érinthet bennünket globálisan egy vulkánkitörés" - jelentette ki. Példaként említette az 1815-ben kitörő Tamporát, ami társadalmak életét változtatta meg. Ezután indult el a kolera-járvány, tudtuk meg.

Nem minden kitörésnek vannak előzményei

A tudós nem bízik abban, hogy ezután majd drámai változás lenne a műszerezettség érdekében. "A tudomány tudja, mit kellene tenni, de kell hozzá pénz, kellenek döntéshozók, és figyelnünk kell a természetre, mert a természet hatással van ránk!" - jegyezte meg. Tájékoztatott arról, hogy a föld vulkánjainak felénél nincs megfelelő műszerezés, de ha van is, nem minden vulkánkitörésnek vannak előjelei. Lényeges kérdésnek tartja azt is, hogy az emberek mennyire veszik komolyan a figyelmeztetéseket, az üzeneteket. Az is nagyon fontos, tette hozzá, hogy az ismeretterjesztés, az oktatás megfelelő legyen, hogy mindenki fel tudjon készülni.






2018.06.07.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »