Tisza News - Édes élet – ötödik kötet


Édes élet – ötödik kötet


2018-06-08. Az emberek általában könyvekért mennek könyvtárba. A diákok főként akkor, ha a kötelező olvasmányokat kénytelenek kikölcsönözni. A megyei könyvtár idegen nyelvű osztályán immár ötödik éve van egy nap, amikor kicsiket és nagyokat más kulturális, pontosabban kulináris élményekkel és értékekkel is várják.

Az idén a könyvtári tortanapra a homoki középiskola tanulóit hívták meg. A gyerekek két pedagógus, Mihalicsné Tóth Krisztina és Simon Andrea kíséretében érkeztek. Csatlakoztak hozzájuk azok az érdeklődők, akik a világhálón értesültek a lehetőségről. Pontosabban arról, hogy az ungvári Káptalan utcában ez alkalommal Gerber Éva cukrásztól sok olyan fortélyt lehet ellesni, melyekkel a legegyszerűbb süteményből is igazi édes költeményt lehet varázsolni.

Az ifjú tanítványok pillanatok alatt sajátították el a díszítési módokat, s a mini torták, maffinok fondant bevonatot kaptak, tetejükre színes cukor, eper került. A piskóta- és ostyakosárkákat krémmel, tejszínhabbal töltötték meg, tetejükre figurákat tettek, melyek kinézetének csak a gyerekek fantáziája szabott határt, mivel Gerber Évától azt is megtanulták, hogyan kell a cukorgyurmából apró szobrokat készíteni. Az oktatás olyan eredményes volt, hogy rövid idő múltán a gyerekek már a könyvtárosoknak magyarázták, mutatták a díszítés titkait.

Az elkészült sütemények gyorsan fogytak, azért, mint minden korábbi alkalommal, most is maradt annyi, hogy mindegyik gyerek hazavigye néhány alkotását.

Engedtessék meg, hogy ötödik alkalommal is, immár hagyományosnak tekinthetően az alábbiakkal fejezzem be a könyvtári tortanapot megörökítő írást: a rendezvény ezúttal sem jöhetett volna létre az idegen nyelvű osztály munkatársainak és hozzátartozóik hozzájárulása nélkül.

Horváth Sándor
KISZó

2018.06.08.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »