Tisza News - Az alkohol nem a volán mellé való


Az alkohol nem a volán mellé való


2018-06-13. A szigorítások ellenére vidékünk autósai-motorosai nem félnek legurítani egy-két féldecit az útra kelés előtt. Már a 10 200 hrivnyás büntetés sem riasztja el az autósokat a poharazgatástól. Sőt, annak sincs igazán visszatartó ereje, hogy a második lebukást követően a bírság megduplázódik és a jogosítványtól három évre búcsút kell venni.

Mint azt Marija Turjanica, a megyei közúti járőrszolgálat szóvivője elmondta, kollégái az év első öt hónapja alatt mintegy félezer ittas járművezetőt lefüleltek. A legmerészebb autósok-motorosok az Ilosvai járásban élnek, hisz a legtöbben, 71-en, ott akadtak horogra. A második helyen holtverseny alakult ki a Munkácsi és a Huszti járás között, mindkettőben 45 alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrt vontak felelősségre. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Técsői járás került 36 szabálysértővel. A Nagybereznai járás autósai viszont alaposan lemaradtak – a régiójukban mindössze 11 alkoholizált sofőrt találtak.

Nem múlik el nap, hogy ne akadnának horogra az ittasan volánhoz ülők. E hónap első napján például öten buktak le az alkoholpróbán.

Pontosabban négyen beszeszelve, egy személy pedig kábítószer hatása alatt vezette a gépjárművét. Egyikük ráadásul balesetet is okozott.

Mint azt a szóvivő elmondta, Nagyszőlősön karambolhoz riasztották az egységüket. A helyi rendőrök konstatálták a tényállást, amely szerint a Ford Mondeoval közlekedő egyén belerohant a szabályosan közlekedő VW-be. Az ütközés során szerencsére senki nem sérült meg, de a baj előidézője gyanúsnak bizonyult. Az orvosi vizsgálat tisztázta, hogy az illető alaposan be volt drogozva.

A Técsői járásban egy traktoros akadt fenn az igazoltatáson. A mezőről hazafelé tartó férfit azért állították meg, mert a közlekedési eszköznek nem volt forgalmi rendszáma. Közben kiderült, hogy az illető nemcsak jogosítvány nélkül ült a nyeregben, de alaposan be is volt szeszelve.

Ittas sofőr ügyében indított eljárást a megyei ügyészség egy 24 éves férfi ellen. Az illető a Técsői járásban részegen okozott tragikus közlekedési balesetet. Nagykirva (Kriva) térségében a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott. Egy enyhe kanyarban elvétette az irányt és az útszéli árokba borult, ahol fának csapódott. Egyik utasa szörnyethalt, két másik súlyosan megsérült. A férfira háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki az igazságszolgáltatás.

A rahói rendőrök két személy halálával végződött karambol miatt folytatnak nyomozást. Nagybocskó belterületén egy Ford Focus sofőrje túl erősen nyomta a gázpedált. Lesodródott az útról és betonoszloppal ütközött. A jármű 23 éves vezetője és vele egyidős utasa szörnyethalt. Az autó másik utasa életveszélyes sérüléseket szenvedett. A június másodikán történt tragédia körülményeit még vizsgálják, közölte a szóvivő.

A megyeszékhelyen megállított autós annyira be volt rúgva, hogy képtelen volt egy értelmes szót kinyögni. A közlekedési járőr lakossági bejelentés nyomán állította meg az illetőt, aki az egyenruhásokkal való találkozás során egyszerűen elaludt a volánnál.

Az alkoholpróba 2,29 ezreléket mutatott. A fiatalember később tagadta, hogy ittas volt, „fáradtságát” a nagy meleggel magyarázta.

Részeg személy miatt riasztották a mentőket és az ungvári rendőröket a Szabadság sugárútra. Itt egy dülöngélő egyén tilos helyen próbált átkelni az úttest túloldalára, de pont egy elektromos meghajtású robogó elé lépett. Ám mielőtt az elsősegély és a járőrök odaértek volna, az „áldozat” felállt és elsietett. Nem volt ennyire szerencsés a moped vezetője, akit a mentők kórházba szállítottak. A balesetet okozó ittas egyénnek nyoma veszett.

Mint Marija Turjanica közölte, az ungváriak igyekeznek segíteni a munkájukat. Gyakran telefonálnak, ha ittas vagy bedrogozott gépjárművezetővel találkoznak. Ám ugyanez nem mondható el a megye más régióiban élőkről.

A técsői járási Dombón (Dubove) szabálytalankodó józan autós miatt bukott le egy szabályosan közlekedő ittas gépkocsivezető. Mint azt a rendőrök megállapították, a Chevrolet Aveo vezetője szabálytalan előzésbe kezdett, mely művelet során leszorította az útról a szabályosan haladó Skodát. Utóbbi összetörte a leállósávban veszteglő Mercedest és VW-t. A szabálytalankodó „tisztának” bizonyult, a skodásnál azonban 1,34 ezreléket mutatott ki az alkoholteszt. Szerencsére senki nem sérült meg, de mindkét sofőr ellen eljárást indítottak.

Balogh Csaba
KISZó

2018.06.13.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »