Tisza News - A KMKSZ Porosenkót választotta


A KMKSZ Porosenkót választotta


Úgy tűnik, az elnökcserével bizonyos szemléletváltás is végbement a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségben. Míg az utóbbi néhány esztendőben, de legfőképpen a gyakorlatilag elvesztett önkormányzati és parlamenti választás után, a KMKSZ szinte teljesen kivonult az ukrajnai nagypolitikából, most választási megállapodást kötött Petro Porosenko elnökjelölttel.

A személycserével együtt járó, szinte kötelező irányváltás mellett vajon mi motiválta a felelősségteljes döntést? Esetleg az, hogy „az egyezmény értelmében Petro Porosenko – a KMKSZ által számára nyújtott teljes körű támogatás fejében – vállalja, hogy megválasztása esetén segíti a magyar kisebbség ügyét”?

Nos, egy ilyen ígéret eléggé soványnak és — túlzottan is általános volta miatt —semmitmondónak tűnik, s igazából semmire sem kötelezi azt, aki adta.

A valósnak látszó okokat illetően Brenzovics László az MTI érdeklődésére adott némi támpontot. A KMKSZ elnöke szerint Porosenko az egyetlen európai irányultságú jelölt, aki fontosnak tartja az országban élő nemzetiségek jogainak biztosítását, ráadásul a KMKSZ-nek másfél évtizedes politikai kapcsolata van vele, s ezalatt „olyan nagy műveltségű és jelentős politikai tapasztalattal rendelkező emberként ismerték meg, akiben meg lehet bízni.”

Talán nem hat túlzottan ellenszenvesnek, ha megállapítom: a fentebbiek aligha üzennek többet a szokványos, agitációs célzatú kortesbeszédeknél.

Valószínűleg közelebb áll a valósághoz, ha azt feltételezzük, hogy a KMKSZ-t sokkal pragmatikusabb megfontolások vezérelték. Nincs olyan felmérés, elemzés, amely ne Porosenkót hozná ki a közelgő (?) elnökválasztás győztesének. Emellett kényelmes partner is, hisz jogilag független (igaz, az UDAR benne látja a jövendő államfőt), nyilvánosan nem kötelezte el magát egyik erő mellett sem, s így politikai értéke jóval kisebb mértékben devalválódott, mint a pártkatonáké. Nem rossz ajánlólevél 1,6 milliárd dollárosra becsült vagyona sem. S mivel az ukrán csokoládékirályt szoros üzleti szálak kötik az orosz piachoz, az is egyértelmű, hogy érdeke a két ország közti konfliktus mielőbbi rendezése, s ebből fakadhat bizonyos nemzetiségbarát gondolkodásmód is.

A tények alapján aligha lehet különösebben kifogásolni a kulturális szövetség választását. Legfeljebb emlékeztetőül érdemes megjegyezni: a KMKSZ egyszer már elkötelezte magát egy kisebbségbarát politikát ígérő jelölt mellett. Őt Viktor Juscsenkónak hívták…

Csabay Attila

Tiszanews

2014.05.08.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »