Tisza News - Együtt Ungvár magyarsága


Együtt Ungvár magyarsága


2015-09-26. Megállapodott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári szervezete, hogy együtt indulnak az október 25-i helyhatósági választásokon.

Spenik Sándor, az UMDSZ Ungvári Városi Szervezetének elnöke lapunknak elmondta: a két helyi szervezet viszonya a megyeszékhelyen mindig normális volt, olyannyira, hogy barátok is vannak a másik szervezet soraiban.

– Amikor a két szervezet között megyei szinten megszületett a választási megállapodás, amit mi két kézzel támogattunk, összeültünk Tarics Zoltánnal, a KMKSZ városi szervezetének elnökével és Kulin Zoltán városi képviselővel. Nyugodtan, civilizált módon mindent megbeszéltünk, s megegyeztünk – magyarázza Spenik Sándor. – Eszerint az ungvári listát a KMKSZ pártja állítja, s ezen szerepelnek majd az UMDSZ pártja által delegált jelöltek. Örülök, hogy sikerült összefognunk, s mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ebben a kárpátaljai magyarság számára rendkívül nehéz és fontos időszakban minél jobb eredményt érjünk el. Arra kérek minden egyes magyart, hogy október 25-én menjen el szavazni, s a közös magyar listákra adja voksát városi és megyei szinten egyaránt.

Információnk szerint a két szervezet Técsőn és a Técsői járásban is megegyezett a választásokon való közös indulásról.

Tóth Viktor

http://kiszo.hhrf.org

2015.09.26.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »