Tisza News - Iszonyúak lesznek az útviszonyok


Iszonyúak lesznek az útviszonyok


2017-12-09. Arra sajnos kevés volt az esély, hogy az idén jelentősen javuljon közútjaink állapota, szögezte le lapunknak Eduard Maljar, a megyei infrastrukturális főosztály vezetője. A múlt évihez hasonlóan rossz a helyzet, mert most is csak a karbantartásra szükséges hárommilliárd hrivnya alig 6 százalékát kapta régiónk az állami költségvetésből. A vámhivatal pluszbevételeiből származó 44 milliót pedig elorozták Kárpátaljától.

– Nem nehéz kiszámítani, mennyire volt elegendő a rendelkezésre álló összeg, amikor egyetlen kilométernyi szakasz felújítása 7 millió hrivnyába kerül. Nem túlzok, ha azt mondom, a tél folyamán katasztrofális lesz az utak állapota – nyilatkozta a főosztályvezető.

Hasonlóan borúlátó Mihajlo Popovics, a megyei közútkezelő vállalat igazgatója is.

– A legfőbb oka az utak rossz állapotának hosszú évek óta ugyanaz: a pénzhiány – magyarázza az igazgató. – Évről évre a szükséges összegnek csupán 8–10 százalékát kapjuk. Abból viszont csak a nagyobb kátyúk foltozására futja, a kisebbeket már figyelembe sem vesszük. Nagyjavításokról vagy teljes burkolatcseréről szó sem lehet.

A vállalatvezető szerint évente 150 kilométert kellene újra aszfaltozni, amire a mostani árakon 1,5 milliárd hrivnyára volna szükség. Ha tíz éven át folyamatosan rendelkezésre állna az összeg, nagyságrendekkel jobbá tehetnék a kárpátaljai közlekedési vonalak minőségét.

E helyzeten feltehetően javít majd a jövő év januárjában hatályba lépő közúti alapról szóló törvény. Ennek lényege, hogy létrehoznak egy országos alapot, amelybe a különféle adókból, például az üzemanyagok árába beépítettből befolyó pénzek kerülhetnek, s melyek éves összege a kormány tervei szerint eléri majd az 50 milliárd hrivnyát. Ebből osztják szét régiónként proporcionális elv alapján az útépítésre és -javításra szánt prészt. A summa 65 százaléka az állami, 35 százaléka pedig a helyi érdekű vonalakra fordítható. A fennmaradó 5 százalék sorsa még nem pontosított, közölte az igazgató.

– Kárpátalja vonatkozásában ez annyit jelent, hogy ha minden az elképzelés szerint alakul, 2018-ban közel egymilliárd hrivnyát fordíthatunk útjaink karbantartására, építésére – tájékoztat Mihajlo Popovics. – A helyi jelentőségű vonalak helyzete is javul, mert azok karbantartására mintegy 300 millió hrivnya jut. A rákövetkező esztendőben pedig már ennek duplájára számíthatunk. Tehát, ha megvalósul az elképzelés, gyökeresen megváltozik majd a helyzet, véget ér vidékünkön a kátyúk fénykora. Igaz, ehhez el kell telnie még néhány évnek. Mert csupán a Csap–Kijev főút kárpátaljai szakaszának rekonstrukciójára mintegy 1,5 milliárd hrivnyára van szükség.

Köd, eső, a hegyekben havazás, havas eső és ónos szitálás teszi próbára a Kárpátalján gépkocsival útra kelőket. A megyei katasztrófa-elhárítási szolgálat felhívja az autósok figyelmét, legyenek fokozottan óvatosak. Az időjárás és ezzel a közlekedési feltételek tovább romlanak. Vidékünk közlekedési vonalain eddig is sajnálatosan sok a koccanásos baleset, járművek akadnak el, csúsznak árokba.

Balogh Csaba. Zunko Barnabás felvétele

http://kiszo.hhrf.org

2017.12.09.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »