Tisza News - Brexit/EU-csúcs – Theresa May: holtponton a tárgyalások


Brexit/EU-csúcs – Theresa May: holtponton a tárgyalások


2018-09-21. London – Theresa May brit miniszterelnök szerint holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről folyó tárgyalások, mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát.

A konzervatív párti brit kormányfő pénteken, Downing Street-i hivatalából közvetített nyilatkozatban foglalta össze az ausztriai városban tartott előző napi csúcsértekezlet fejleményeit. Kiemelte: Donald Tusk, a tagországok állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke azzal utasította el a brit javaslatokat, hogy azok érvényesítése aláásná az Európai Unió egységes belső piacát.

May szerint ugyanakkor Tusk nem adott részletes magyarázatot arra, hogy ez miért lenne így, és nem is tett ellenjavaslatot, “így most patthelyzetbe kerültünk”.

A brit kormányfő hangsúlyozta, hogy a Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-állampolgár jogosultságai a tárgyalások eredménytelensége esetén sem csorbulnának.

Hajdú Online/MTI. Fotó: AFP


2018.09.21.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »