Tisza News - Száz perc száz emberért


Száz perc száz emberért


2016-12-19. Beregszászi Olga színművésznő, Beregszász szülötte, díszpolgára hagyományt teremtett azzal, hogy minden évben karácsony előtt segít az elesetteken. Immáron 13. alkalommal szervezte meg Budapesten a Száz perc száz emberért jótékonysági koncertet, melynek bevételét ezúttal is elhozta szülővárosa rászoruló lakosainak.

– Évek óta száz embert tudok megajándékozni advent idején. Örömmel mondhatom el, hogy emellett a művészeti iskola felújításához is hozzá járultam egy kis összeggel, segíteni tudtam az öregek otthonát, a járási kórház csecsemőosztályát és a pszichiátriai részleget, valamint a Beregvidéki Múzeumot, hiszen tudjuk, a múltunk is nagyon fontos. Nagycsaládosokat, illetve olyan családokat, ahol valamiben tehetséges gyermeket nevelnek ugyancsak támogattam – mondta Beregszászi Olga.

– Honnan jött annak idején a jótékonysági akció ötlete?

– Tizenhárom évvel ezelőtt arra gondoltam, hogy valami módon segíteni kellene a beregszászi rászorulókat, hiszen megszakad értük a szívem. Jó néhány otthont felkerestem, láttam, milyen körülmények között élnek ott az emberek, nagyon sajnáltam őket. Eltöprengtem azon: mit tudok én tenni, hiszen művész vagyok. Kézenfekvő volt, hogy jótékonysági koncertet, egy nagy gálát szervezek. Akkor még nem számítottam arra, hogy ebből hagyomány teremtődik, de nagyon örülök annak, hogy így alakult. Mindenesetre, amíg bírok, jövök, és segítek a szülővárosom rászorulóin. És az sem mellékes, hogy édesanyám is itt él, rá is gondot kell fordítanom, és amúgy is gyakorta vágyom haza. Mindig vonz Kárpátalja.

Hegedűs Csilla

http://kiszo.hhrf.org

2016.12.19.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »