Tisza News - Kultúra, magyarság, könyvbemutató…


Kultúra, magyarság, könyvbemutató…


2017-04-05. A Beregszászi Szent Kereszt Plébánia keretein belül működő Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében került sor a Kárpát-medencei népénekgyűjtemény könyvbemutatójára a Pásztor Ferenc Közösségi Házban. Nagy megtiszteltetés a plébánia számára, hogy az összes régió közül Kárpátalján mutathatták be első alkalommal a könyvet, ami az egész Kárpát-medence közkincseit tartalmazza, mondta el köszöntőjében Molnár János esperes-plébános.

– A mi plébániánk is nagyon várta már ezt az eseményt. Az énekkarunk vezetője, Krajnik Irén nagy buzgalommal kezdett hozzá az előkészülethez. Minden régióból gondosan kiválogatták azt a néhány éneket, amit bemutatnak, hogy az itt élők is megismerjék a máshonnan származókat – fejtette ki az esperes.

Makláry Ákos atya, a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke bemutatta tevékenységüket. A KÉSZ 1989-ben alakult meg, s ökumenikus.

– A szövetség alapvető célja az, hogy az evangéliumról tegyen tanúságot, és teljesen mindegy, hogy valaki protestáns, vagy katolikus. Számtalan olyan közös dolgunk van, ami minden felekezet számára fontos: a kultúra, a magyarság, a szabadidő közös eltöltése. A lényeg az, hogy közösségben éljünk, ne legyünk magányosak, ne elégedjünk meg virtuális kapcsolatokkal.

– A mai napon könyvbemutatóra is sor került. Hogyan született meg a kiadvány?

– Az ötlet alapvetően a közösségi programokban fogant, amikor a Kárpát-medence különböző régióiból, Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről stb. együtt voltak a KÉSZ-esek. Látták, hogy vannak közös énekeink, közös imádságaink. Ezután felmerült, mi lenne, ha ezeket összegyűjtenénk. A könyv öt régióból 50-50 olyan egyházi, népi éneket tartalmaz, ami így, egy csokorba szedve, kottás formában még sehol nem jelent meg. Ez a közös kincsünk, legyen hát elérhető mindenki számára.

Popovics Béla zenetanár „Szemelvények az egyházi zene kialakulásáról” címmel tartott előadást. A felcsendülő számokat a Beregszászi Szent Kereszt Plébánia Kórusa adta elő Krajnik Irén karnagy vezetésével.

Hegedűs Csilla

http://kiszo.hhrf.org/

2017.04.05.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »