Tisza News - Trump: Nagyon keményen szembe szállunk az észak-koreai fenyegetéssel


Trump: Nagyon keményen szembe szállunk az észak-koreai fenyegetéssel


2017-07-06. Nagyon keményen szembe fogunk szállni az észak-koreai fenyegetéssel - hangsúlyozta Donald Trump, aki a sajtótájékoztató előtt kétoldalú találkozót tartott Andrzej Duda lengyel államfővel.

Donald Trump részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés államfői csúcsértekezletén, és ez alkalomból, a csúcs előtt külön négyszemközti megbeszélést folytatott a lengyel elnökkel, majd a kétoldalú találkozó kibővített formában, a két küldöttség között folytatódott. A Három Tenger Kezdeményezés a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger térségére vonatkozik, részesei Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Észtország, Litvánia, Lettország, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia.

Biztonságpolitikai kérdésekről szólva Trump a sajtóértekezleten elmondta: az Egyesült Államok “Lengyelországgal együtt választ dolgoz ki Oroszország agresszív és destabilizáló lépéseire.”

Az amerikai elnök ebben az összefüggésben elmondta: régóta időszerű lenne már, hogy a NATO tagállamai eleget tegyenek a szövetségen belüli pénzügyi kötelezettségeiknek, megfelelő összeget fordítsanak honvédelemre. Varsó “betartotta vállalt kötelezettségét, sőt túl is teljesíti azt” – fűzte hozzá, utalva ezzel arra, hogy Lengyelország a NATO azon öt tagállamának egyike, melyek a megállapodás szerint a bruttó hazai termék 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra.

Arra vonatkozóan, hogy Lengyelország a közelmúltban az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lett, Trump elmondta: a megbeszélésen megerősítették “közös elkötelezettségüket a szervezet alapját képező értékek, a szabadság, a szuverenitás és a jogállamiság mellett”. ”Különösen elégedettek vagyunk azzal az aktív szereppel, melyet Lengyelország vállalt az úgynevezett Iszlám Állam és más terrorszervezetek legyőzése céljából” – hangsúlyozta Trump.

Az amerikai elnök köszönetet mondott a Lengyelországban állomásozó több mint 5 ezer amerikai katona iránti “nyitottságért”. “A Lengyelországgal és a NATO-val fennálló erős szövetség továbbra is kulcsfontosságú eleme a konfliktusok megfékezésének, annak biztosítéka, hogy soha többé nem pusztít a nagyhatalmak közötti háború” – jelentette ki.

Az amerikai elnök Észak-Koreáról szólva kijelentette: a világ országainak nyilvánosan meg kell mutatniuk, hogy Phenjan “nagyon, nagyon rossz viselkedése” nem marad következmények nélkül. “Nagyon keményen szembe fogunk szállni az észak-koreai fenyegetéssel” – hangsúlyozta Donald Trump.

Kitért a kelet- és közép-európai országok gazdasági érdekeinek összehangolását célzó Három Tenger Kezdeményezésre is, mondván, erőteljesen támogatja ezt, és fontosnak tartja a gázszállítások diverzifikációját, hogy a térség országai “ne legyenek túszai az egy forrásból származó energiának”.

Andrzej Duda a sajtóértekezleten bejelentette: Lengyelország rövid időn belül hosszabb távú szerződést köthet amerikai cseppfolyós gáz szállítására. A júniusban – az észak-lengyelországi Swinoujsciében tavaly létesített gázkikötőbe – érkezett első amerikai cseppfolyósítottgáz-szállítmány (LNG) utat nyit új, hosszabb távú szerződések aláírásához – hangsúlyozta.

Elmondta továbbá: Lengyelország az Európai Unió kohéziós politikáját az Egyesült Államokkal együttműködve akarja megvalósítani. “Amennyiben a kohéziós politika megvalósításáról beszélünk, ezt éppen uniós vonatkozásban szemléljük, és az északkeleti tengelyen is érvényesíteni szeretnénk” – mondta, utalva a kelet- és közép-európai országok infrastrukturális hálózatain végzett, illetve tervezett fejlesztésekre.

“Remélem, hogy ezt az Egyesült Államokkal együttműködve is megtehetjük, a győztes-győztes elv szerint, úgy, hogy hasznos lesz a mi országaink és az Egyesült Államok számára egyaránt” – fűzte hozzá. Elmondta: az államfői találkozón az energiabiztonságról és a transzatlanti kapcsolatok fejlesztéséről is tárgyalnak.

Beszámolt arról, hogy a kétoldalú megbeszélésen pedig egyebek között az amerikai katonák lengyelországi jelenlétéről, a térség biztonságának erősítéséről, az ukrajnai helyzetről és a gazdasági együttműködésről tárgyalt amerikai partnerével.

Donald Trump csütörtök délután – előzetes közlések szerint – “történelmi jelentőségű külpolitikai programbeszédet” tart az 1944-es Hitler-ellenes varsói felkelésben fontos szerepet játszó varsói Krasinski téren. Ezután továbbutazik Németországba, ahol részt vesz a pénteken kezdődő hamburgi G20-csúcstalálkozón.

Andrzej Duda lengyel (j) és Donald Trump amerikai elnök sajtóértekezlete a varsói királyi várban 2017. július 6-án. (MTI/EPA/Radek Pietruszka)
Andrzej Duda lengyel (j) és Donald Trump amerikai elnök sajtóértekezlete a varsói királyi várban 2017. július 6-án. (MTI/EPA/Radek Pietruszka)

Lengyelország hamarosan hosszabb távú szerződést köthet amerikai gáz szállítására

Lengyelország rövid időn belül hosszabb távú szerződést köthet amerikai cseppfolyós gáz szállítására – jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtóértekezleten.

Lengyelország az Európai Unió kohéziós politikáját az Egyesült Államokkal együttműködve akarja megvalósítani – közölte Andrzej Duda.

“Amennyiben a kohéziós politika megvalósításáról beszélünk, ezt éppen uniós vonatkozásban szemléljük, és az északkeleti tengelyen is érvényesíteni szeretnénk” – mondta a lengyel elnök, utalva a kelet- és közép-európai országok infrastrukturális hálózatain végzett, illetve tervezett fejlesztéseire.

“Remélem, hogy ezt az Egyesült Államokkal együttműködve is tehetjük, a győztes-győztes elv szerint, úgy, hogy hasznos lesz a mi országaink és az Egyesült Államok számára egyaránt” – fűzte hozzá. Megerősítette: a Trump részvételével csütörtökön Varsóban – Három Tenger Kezdeményezés elnevezéssel – rendezett államfői találkozón az energiabiztonságról és a transzatlanti kapcsolatok fejlődéséről is tárgyalnak.

Andrzej Duda elmondta: egyebek között az amerikai katonák lengyelországi jelenlétéről, a térség biztonságának erősítéséről, az ukrajnai helyzetről és a gazdasági együttműködésről tárgyalt amerikai partnerével. A júniusban az észak-lengyelországi Swinoujsciében tavaly létesített gázkikötőbe érkezett első amerikai cseppfolyósított gázszállítmány (LNG) utat nyit új, hosszabb távú szerződések aláírásához – jelentette ki.

A képen: Andrzej Duda lengyel államfő (j) fogadja Donald Trump amerikai elnököt a varsói királyi várban 2017. július 6-án. (MTI/EPA/Jacek Turczyk)

Forrás: MTI

http://www.hirado.hu

2017.07.06.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »