Tisza News - 4 millió forintot gyűjtött jótékonysági célra Hamilton és Bottas


4 millió forintot gyűjtött jótékonysági célra Hamilton és Bottas


2017-07-28. A Forma-1-es Mercedes csapat két versenyzője, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas csütörtökön egy jótékonysági gálán vett részt, ahol minden megjelent vendég után tízezer forintot adományozott a Mercedes-Benz Hungária Kft. és partnerei a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat számára, míg maguk a pilóták személyes tárgyaikat ajánlották fel tombolára. A nem mindennapi összefogásnak hála összesen 4 millió forintnyi adomány gyűlt össze a szervezet számára.

A világbajnokságban mindösszesen egy ponttal lemaradva a második helyen álló Lewis Hamilton igazi James Bondként érkezett meg az eseményre: helikopterrel indult a Hungaroringről, majd hajóra szállt a főváros szívében, és végül gyalog sétált be az est színhelyére. Valtteri Bottas pedig mindenkit meglepve, akcentus nélkül magyarul olvasta fel a kihúzott tombola sorszámait, majd rendkívül szerényen nyilatkozott az idei szezon kiváló eredményeiről.

A Mercedes-Benz és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat együttműködése több mint 25 évre nyúlik vissza. A számtalan nagyszabású jótékonysági akció segítségével az évek során már több mint 120 millió forintot adományozott a vállalat a szervezetnek. Különleges élményt jelentett az NGYSZ által támogatott gyermekek számára, mikor 2012-ben találkozhattak Michael Schumacherrel, aki egy gyermeknek szóló sajtótájékoztató keretében mosolyogva válaszolt a kicsik legkényelmetlenebb kérdéseire is. Egy másik rendhagyó alkalom volt az a 2015-ös jótékonysági aukció, melynek során az első, Kecskeméten gyártott CLA Shooting Brake modellt árverezte el a márka, melyhez – hasonlóan az idei évhez - Lewis Hamilton asszisztált. Az akkori felajánlásoknak hála a Mercedes-Benz hazai képviselete 44 millió forintot gyűjtött a nonprofit szervezet számára. Tavaly pedig egy különleges sajtótájékoztató alkalmával ismét kizárólag az NGYSZ által támogatott gyermekek faggathattak Forma-1 sztárpilótát, így Nico Rosberg kapta a nem mindennapi kérdéseket, mellyel egyben adományokat is gyűjtött.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy ismét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat lelkiismeretes munkáját segíthettük eseményünk segítségével. Azt gondolom, hogy felelős vállalatként ez a fajta aktivitás a leghatékonyabb, mellyel támogathatjuk ezt a különleges jótékonysági szervezetet. Ezúton is szeretném megköszönni az NGYSZ kollégáinak a fáradhatatlan és áldozatos munkát, melyet a gyermekek egészsége és jövője érdekében végeznek.” – mondta el Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing és PR vezetője.

m4sport.hu/Daimler

http://www.m4sport.hu

2017.07.28.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »