Tisza News - Jelentős segítség a levéltárnak


Jelentős segítség a levéltárnak


2017-08-06. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma 2014-ben „A beregszászi levéltár helyzetének komplex felmérése állományvédelmi munkálatok lebonyolítására” című projekt támogatására huszonegymillió forint vissza nem térítendő költségvetési támogatásról hozott döntést.

A projekt összköltségvetése 23 millió 320 ezer forint, a Külügyminisztérium támogatását kiegészítő összeg a fenntartó, Budapest Főváros Önkormányzata jóváhagyásával Budapest Főváros Levéltára hozzájárulása volt. A projektet megalapozó szerződés 2014. június 2-án került aláírásra, a feladatok 2015 márciusára maradéktalanul megvalósultak. A külügyminisztérium a sikerre alapozva a projekt folytatása mellett döntött, a levéltár komplex állományvédelmi és látogatóbarát fejlesztésére 2017. február 6-án aláírt szerződésben 35 millió 271 ezer 400 forint támogatást biztosított.

A minap a beregszászi levéltárba látogatott dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója. Most sem érkezett üres kézzel, a restaurátor műhelyhez szükséges eszközöket hozott, valamint egy digitális fényképezőgépet.

– Az első projekt alkalmával állományvédelmi eszközöket hoztunk, például savmentes irattároló dobozokat, valamint olyan műhelyt alakítottunk ki, amelyben az itteniek hosszú távon tudnak állományvédelmi feladatokat ellátni. Az előző és a mostani projektben is készítettünk mintaprojektet: kiválasztottunk egy nagyon fontos iratanyagot, melyet a budapesti és az itteni kollégák együtt restauráltak, konzerváltak, digitalizálásra készítettek elő. Digitalizálás után elkészítettük a publikációt, az első projektben Kárpátalja kataszteri térképeit tettük közzé. A mostaniban pedig a beregszászi levéltár javaslatára az 1921-es csehszlovák népszámlálásnak az anyaga került teljes körűen digitalizálásra. Most már az interneten is publikálható az egész anyag. A 16. századtól kezdve a legfontosabb okleveleket és okiratokat is közösen digitalizáltuk. Immár egy modern raktárral rendelkezik a levéltár, ahol ideális körülmények között tudják tárolni az anyagokat. A mostani projektben hálózatépítésre is sor került. Ugyancsak a kutatóterem is megújult, számítógépekkel van felszerelve, bár a modern bútorok még hiányoznak, de hamarosan ezt is megoldjuk. Olyan szolgáltatásokat sikerült bevezetni – például az (Arcanum Digitális Tudománytár) ADT tudományos folyóiratrendszert– amely csak a beregszászi levéltár kutatótermében érhető el Kárpátalján.

– Mi az, ami további fejlesztésre vár? – kérdeztük Kutassy Ilonát, a Megyei Állami Levéltár beregszászi részlegének vezetőjét.

– A savmentes dobozokra folyamatosan szükség van, ezeket nálunk nem lehet beszerezni. Szeretnénk kialakítani egy oktatótermet, hogy mi is be tudjuk vezetni a levéltári pedagógiát. Szóba kerültek a nagyon rossz állapotban lévő telekkönyvek is, rájuk férne a restaurálás. Minden segítséget szívesen fogadunk.

A két fél között tehát folyamatos az együttműködés. A lényeg az volt, hogy az a tudásanyag, ami a Budapesti Levéltárban rendelkezésre áll, átadják. Budapesten is volt képzés a beregszászi kollégáknak, és a budapesti munkatársak is rendszeresen ellátogatnak hozzánk. Kenyeres István végül elmondta, mindenképpen lesz folytatás, harmadik és negyedik projekt is.

Hegedűs Csilla

http://kiszo.hhrf.org

2017.08.06.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »