Tisza News - Vendégünk volt Ausztria tiszteletbeli konzulja


Vendégünk volt Ausztria tiszteletbeli konzulja


2017-10-27. Vidékünkkel ismerkedett kárpátaljai munkalátogatása során Markijan Malszkij, Ausztria Lembergbe akkreditált tiszteletbeli konzulja. A diplomata vidékünkön kívül még öt nyugat-ukrajnai megyében teljesít külképviseleti szolgálatot.

A konzult Barta József, a megyei tanács első elnökhelyettese fogadta. Találkozójukon beszámolt a régiónkban kialakult gazdasági és szociális állapotokról. Elmondta, milyen nemzetközi kapcsolatok kiépítésére törekszik a megye az idegenforgalom, a fafeldolgozás, az intenzív állattenyésztés, a szőlészet és a borászat terén. Tájékoztatta a vendéget az EU-s tagállamokkal, illetve az eleinktől örökölt velünk szomszédos régiókkal kiépült kapcsolatokról. Hangsúlyozta, megyénk vezetői mindent megtesznek azért, hogy a hozzánk érkező külföldi befektetők jól érezzék magukat.

Barta József hangoztatta, Kárpátalján az elsődleges feladatok között szerepel az úthálózat korszerűsítése, új közlekedési vonalak építése. A közeljövő elképzeléseinek egyike a megyénken át közlekedő Bécs–Budapest–Lemberg Intercity járat beindítása. Örömtelien alakul megyénk és az egyes osztrák tartományok közötti együttműködés. Jelenleg 33 osztrák beruházás van itt, melyek 25,9 millió dollárt invesztáltak a kárpátaljai érdekeltségeikbe. Az eszmecserén elhangzott, szándékukban áll megnyitni Ausztria ungvári külképviseletét.

kiszó

http://kiszo.hhrf.org

2017.10.27.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »