Tisza News - Lesz-e félmillió határon túli voks?


Lesz-e félmillió határon túli voks?


Túllépte az ötvenezret a Nemzeti Választási Iroda (NVI) legfrissebb adatai szerint azoknak a határon túli magyaroknak a száma, akik voksolni kívánnak a 2014-es parlamenti választáson.

Ha valaki nem rendelkezik itteni lakóhellyel, levélben voksolhat majd, de csak a pártok országos listáira. Ennek azonban feltétele, hogy a magyar állampolgár kérje a levélben szavazók névjegyzékébe történő felvételét. A kérelmet augusztus 1-je óta postai úton lehetett benyújtani a külképviseleteken beszerezhető, illetve az NVI honlapjáról letölthető formanyomtatványon. Az első napon ketten jelentkeztek, s augusztus végéig öt és fél ezren kezdeményezték a regisztrációt.

Szeptemberben az érdeklődés már jóval nagyobb volt, és a szavazni akarók száma a hónap utolsó napján meghaladta a 23 ezret, majd október végéig 48 ezerre nőtt. Az utolsó adatok szerint 51 és fél ezer határon túli magyar kíván voksolni, s közülük 22 ezren Romániában élnek. Viszonylag nagy az érdeklődés Szerbiában is, ahonnan 13 és fél ezer regisztrációs kérelem érkezett. Mintegy 13 ezer esetben viszont nem derül ki, hogy a honfitársunk hol él, mert a nyilvántartásba történő felvételéről e-mailben kért értesítést, tehát nem adta meg a tényleges lakóhelyét.

Így azt sem tudni, hogy a kettős állampolgárságot tiltó országokban – idetartozik Szlovákia és Ukrajna is – van-e tömeges szándék az ott élő magyarságban a szavazáson való részvétel iránt. Az NVI adatai szerint ilyen államokból lakcímük megadásával mindöszsze 173-an jelentkeztek. Ennél többen voksolnának az Egyesült Államokból vagy Svájcból is. Csak az érdekesség kedvéért: külhoni magyar jelentkezett már Algériából, Bosznia-Hercegovinából, a Dél-afrikai Köztársaságból, Japánból és Új-Zélandból, miközben Ausztráliában vagy Dél-Amerikában, ahol jelentős számú magyar emigráns él, a százat is alig haladja meg azok száma, akik szavazni akarnak 2014-ben.

November 1-jétől vált lehetővé, hogy a regisztrációs kérelmeket nemcsak levélben, hanem a kormányablakon, illetve az NVI honlapján elektronikus úton is be lehet nyújtani. Aki ez utóbbi lehetőséget választja, annak az internetes felületen meg kell adnia néhány személyes adatát, illetve a személyi számát vagy az útlevelének, illetve az állampolgársági bizonyítványának a számát. Ez tehát meglehetősen egyszerű folyamat, ennek ellenére a beérkezett kérelmek száma egyelőre nem emelkedett. Novemberben eddig nagyjából 3600-an jelezték, hogy az országgyűlési választáson voksolni akarnak, naponta tehát nagyjából ötszázan jelentkeztek.

Ezzel szemben októberben egy-egy napon nyolcszáznál többen jelezték a választáson való részvételi szándékukat. Szakértők szerint ebből nem érdemes elsietett következtetéseket levonni, mert a választás időpontja még messze van. Azt vélelmezik ugyanis, hogy sokan csak az utolsó pillanatban jelentkeznek, mert a regisztrációra a szavazást megelőző tizenötödik napig van lehetőség. Így nem tartják kizártnak, hogy jövő áprilisig összejöhet a kormányoldal által jelzett félmillió határon túli szavazó.

Egyébként a hatályos szabályok alapján a külhoni magyarság mozgósítására több lehetőség van. A határon túliak az NVI honlapja mellett a külképviseleteken elhelyezett hirdetményekből is információhoz juthatnak, de őket a választáson való részvételről az állampolgársági eskü vagy fogadalom letételekor, illetve a helyi média útján is tájékoztathatják a választáson való részvétel feltételeiről.

A Political Capital mandátumkalkulátora szerint különben valószínűleg nem a határon túliak fogják eldönteni a parlamenti választás eredményét. Ha ugyanis ők például háromszázezren lesznek, és valamennyien a Fideszre voksolnak, az a 2014-től 199 fős parlamentben két pluszlistás képviselői helyet jelenthet a mostani kormányoldalnak.

Lencsés Károly, NOL. Fotó: Népszabadság - Móricz Simon
http://nol.hu

2013.11.09.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »