Tisza News - Korea: átmeneti békét hozhat a téli olimpia észak és dél között


Korea: átmeneti békét hozhat a téli olimpia észak és dél között


2017-12-20. A phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt szó lehet a dél-koreai–amerikai hadgyakorlat elhalasztásáról, ha Észak-Korea felhagy a katonai provokációkkal – mondta el a szöuli elnöki hivatal egy, név nélkül nyilatkozó illetékese szerdán.

A Kék Ház illetékese egy nappal azt követően erősítette meg ezt a lehetőséget, hogy Mun Dzse In államfő az NBC amerikai televíziónak úgy nyilatkozott, hogy javasolja a hadgyakorlat elhalasztását. A Kék Ház szerint az NBC félreértette Munt, amikor a gyakorlat lerövidítéséről tudósított; valójában halasztásról lehet szó.

„A halasztás csak az olimpiai játékok idejére vonatkozik, beleértve a paralimpiai játékokat is” – magyarázta az illetékes. A phjoncshangi olimpiát február 9. és 25. között tartják. A paralimpiai játékok pedig március 9-én kezdődnek és 18-ig tartanak majd.

Az elnök javaslatát több bírálat érte, mert a gyakorlat elhalasztása „rossz üzenetet” küldhet Phenjannak, és gyengítheti a dél-koreai–amerikai szövetséget.

A Kék Ház szerint viszont csak így szavatolható az olimpiai játékok biztonsága, és a lépés a két ország közötti feszültség tartós enyhüléséhez is vezethet.

Rendkívüli külügyminiszteri találkozóra invitálta Vancouverbe kedden Ottawában az észak-koreai válság rendezésében érdekelt országokat Rex Tillerson amerikai és Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter. A tanácskozást január 16-án tartják.

„A diplomáciai megoldás szükséges és lehetséges” – húzta alá a kanadai diplomácia vezetője. Tillerson szerint a találkozó üzenete az lesz, hogy a nemzetközi közösség nem tűri el, hogy Észak-Korea atomfegyverekkel rendelkező nukleáris hatalommá váljon.

„Egy a célunk: a Koreai-félsziget teljes, végleges és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítése” – hangoztatta az amerikai külügyminiszter, kiemelve, hogy

a Phenjanra gyakorolt nyomás mindaddig nem fog enyhülni, míg Észak-Korea le nem tesz nukleáris fegyverkezési törekvéseiről.

Észak-Korea eddig hat kísérleti atomrobbanást hajtott végre. A legutóbbit és eddig a legerősebbet szeptemberben. Az ősz folyamán pedig többször lőtt fel ballisztikus rakétát, s saját állítása szerint már képes csapást mérni az Egyesült Államok területére. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a nukleáris fegyverkezés miatt szankciók sorozatával sújtotta Észak-Koreát.

MNO/MTI

https://mno.hu


2017.12.20.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »