Tisza News - Megszavazta a képviselőház Trump adóreformját


Megszavazta a képviselőház Trump adóreformját


2017-12-20. Megszavazta az amerikai törvényhozás alsóháza kedden Donald Trump elnök adóreform-tervezetének végleges változatát.


A republikánus többségű képviselőház 435 tagjából 227-en szavazták meg a javaslatot, 203-an voksoltak ellene. Nemmel szavazott az összes demokrata párti, valamint 12 republikánus képviselő.

Az első nagy siker

A törvénytervezetről hamarosan a törvényhozás felsőháza is szavaz, egyes források szerint még helyi idő szerint kedden. A republikánusoknak szűk, 52-48-as többségük van a szenátusban a demokratákkal szemben, így a republikánusok legfeljebb két saját szavazatot veszíthetnek. Szavazategyenlőség esetén a szenátus elnöke, Mike Pence alelnök voksa dönt.

Amennyiben a szenátusban elfogadják a javaslatot, csak az elnök aláírására lesz szükség. Donald Trump már szerdán törvényerőre emelheti az adórendszer három évtized óta első átfogó reformját, amely kormányzása első évének legnagyobb törvényhozási sikerét jelentheti.

Megmarad a hatsávos adórendszer

Az adóreform hét végén nyilvánosságra került, több mint ezeroldalas végleges tervezete jelentős adócsökkentéseket, egyes adóformák eltörlését és az adórendszer egyszerűsítését tartalmazza.

Legfontosabb eleme a vállalati nyereségadó mérséklése 35 százalékról 21 százalékra. Ez a rendelkezés már a jövő évtől hatályba lépne. Az eredeti javaslat szerint 20 százalékra csökkent volna a vállalati nyereségadó mértéke.

A republikánus adócsomag megtartja a személyi és a családi jövedelemadók hatsávos rendszerét azzal, hogy a legmagasabb jövedelműek jelenlegi 39,6 százalékos adója 37 százalékra csökken. A hat sáv 10, 12, 22, 24, 32, valamint az említett 37 százalékos adózást jelenti. Jelentős mértékben nőnének az egyéni és családi adókedvezmények, de egyes adókedvezmények megszűnnének.

A demokraták szerint a gazdagoknak kedvez a reform

A törvénytervezet jelentős mértékben, legfeljebb 10 ezer dollárra csökkenti az egyes szövetségi államokban létező forgalmiadó-visszatérítések mértékét, illetve limitálja az ingatlanadót.

A tervezet egyszeri adót vetne ki azokra a vállalatokra, amelyek offshore pénzeket kezelnek. Ez egyébként az olyan hi-tech óriásokat érintené, mint az Apple, a Microsoft vagy a Google-t tulajdonló Alphabet.

A reformcsomag várhatóan tíz év alatt legalább 1,46 ezer milliárd dollárral növeli az Egyesült Államok jelenlegi, majdnem 20 ezer milliárd dolláros államadósságát.Demokrata politikusok hevesen támadták a reformtervet, mert szerintük a módosítások a gazdagoknak és nagyvállalatoknak kedveznek, míg az alacsonyabb bevételű amerikaiaknak idővel egyre több adót kell fizetniük.

ORIGO/MTI

http://www.origo.hu

2017.12.20.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »