Tisza News - Miloš Zeman marad a cseh államfő


Miloš Zeman marad a cseh államfő


2018-01-27. Prága | Miloš Zeman jelenlegi államfő megvédte bársonyszékét, és a következő öt évben is ő lesz a Cseh Köztársaság elnöke.

A választások második, döntő fordulójában leadott voksok összeszámlálása alapján Miloš Zeman támogatottsága 51,5 százalékos, Jiří Drahošé pedig 48,5 százalékos volt.

A végeredmény szerint a konkrét szavazatkülönbség mintegy 160 ezer voks a jelenlegi elnök javára. Zemanra több mint 2,8 millió, Drahošra pedig több mint 2,6 millió ember szavazott. A jelenlegi államfő most mintegy 100 ezer szavazattal kapott többet, mint 2013-ban. A választási győzelemhez a második fordulóban a szavazatok egyszerű többségének a megszerzése kellett.

"A szoros győzelem értékesebb, mint az egyértelmű győzelem" - jelentette ki az eredményhirdetés után Miloš Zeman, aki köszönetet mondott a választóknak a támogatásukért.

Leszögezte: a következő megbízatási időszakában szeretne "alázatosabb, kevésbé magabiztos és arrogáns lenni, s nagyobb tiszteletet tanúsítani mások véleménye iránt".

Fico, Danko és Kiska gratulált

Robert Fico (Smer) kormányfő az elsők között gratulált Zemannak: "Gratulálok barátomnak, Miloš Zemannak, hogy újra megválasztották a Cseh Köztársaság elnökének. Mindig is intelligens és tapasztalt politikusnak tartottam, és örülök, hogy a cseh közvélemény őt választotta."

A gratulációhoz Andrej Danko (SNS) házelnök is csatlakozott, aki Csehország és Szlovákia különlegesen jó viszonyát emelte ki.

Andrej Kiska köztársasági elnök táviratban gratulált az újraválasztott Zemannak. Kifejezte abbéli reményét, hogy Szlovákia is Csehország továbbra is az Európai Unió és a NATO értékes tagja marad.

Zeman több időt ad Babišnak

Zeman kérdésre válaszolva elmondta, hogy tekintettel újraválasztására, több időt ad Andrej Babišnak a második kormányalakítási kísérletére, és csak azután nevezi ki újra kormányfőnek, miután a képviselőházban sikerül biztosítania új kormánya számára a többséget.

Jiří Drahoš nyilatkozatában elismerte vereségét és gratulált a győztesnek.

A választási részvétel meghaladta a 66,5 százalékot, ami magasnak tekinthető. A két hete lezajlott első fordulóban, ahol még kilenc jelölt közül lehetett választani, Zeman és Drahoš kapták a legtöbb szavazatot, a részvételi arány nem egészen 62 százalékos volt. Öt éve, 2013-ban a második fordulóban a szavazók kevesebb mint 60 százaléka járult az urnákhoz.

Miloš Zeman mostani mandátuma március 8-án jár le. Az újraválasztott köztársasági elnök hivatali beiktatására várhatóan március 9-én kerül sor.

Új Szó Online/MTI/TASR

https://ujszo.com

2018.01.27.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »