Tisza News - Ki ellenzi az autonómiát?


Ki ellenzi az autonómiát?


A KMKSZ újból nem tudja, mit akar(hat).

Engedtessék meg, hogy közkinccsé tegyem egyik közeli ismerősöm bizonyos értelemben alapműnek is tekinthető sztoriját.
Ne tessék megijedni, nem lesz hosszú.
Az egyik ugocsai faluban megesett, hogy egy leány megesett. Kérdik tőle:
— Mi van, Julcsa, terhes vagy?
— Hát, egy kicsit — így az őszinte válasz.
Olvasom a Kárpátalja november 22-i számában (címben(!)21-én!), hogy „Az UMDSZ újból ellenzi a Tiszamelléki járás létrehozását. A kijelentés ugye azt sugallja, hogy egyszer már támogatta, aztán ellenezte, aztán megint támogatta, hogy most újra ellenezhesse. Nos, ez nyilvánvaló csúsztatás, s ennek hangoztatása helyett áldásos lenne, ha a lap fürkészei saját vezérkaruk és eltartójuk autonóm bakugrásaiban igyekeznének rendszert bizonyítani. Mert mostanság bizony nehéz nyomon követni, hogy mikor mi a Fidesz, a magyar miniszterelnök, a KMKSZ, illetve Kovács Miklós álláspontja.
Egyébként, mint ahogy a szólás is tartja: akarni még nem bűn. De nem is valami hősies tett.
Tenni érte és megvalósítani — az lenne az igazi. De, mint Orbán Viktortól tudjuk, a kárpátaljai magyar közigazgatási egység, a magyar választókerület és az önálló tankerület létrehozása most nem időszerű. Ezeket majd akkor kell követelni, ha Ukrajna közelebb kerül az Európai Unióhoz.
Persze nem ártana tudnunk, hogy mennyire közelebb, mert ha ez a tagságot jelenti, akkor az elkövetkezendő 20-30 évre a kérdést nyugodtan levehetjük a napirendről. S a Kárpátalja majd szalagcímben megírhatja: A Fidesz és az UMDSZ már ismét nem akarja a Tiszamelléki járást! Bezzeg a KMKSZ, az úgy akarja, hogy majd bele pistul.
Különben, az élet iróniája, hogy miután a Fidesz elnöke elodázta, gyakorlatilag leseperte a három követelést a politika asztaláról, hirtelen karnyújtásnyi közelségbe került az egyik, a „magyar” választókerület lehetősége. S ezt még a Kárpátalja is megírta! Azt persze bölcsen elhallgatta, hogy mindebben Gajdos Istvánnak is volt némi szerepe. Még szerencse, hogy nem kezdte el bizonygatni, hogy Orván Viktor és Kovács Miklós, miközben az időszerűségen rágódtak, s nem figyeltek oda, megoldották a problémát.
Legalább, egy kicsit.

A témától teljesen függetlenül, csupán a miheztartás végett jelzem, Freud él. Különben a KMKSZ-lap említett számában a főiskola nevében pont a magyar szót miért írták volna kis m-mel?

Csabay Attila

TiszaNews


2013.11.22.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »