Tisza News - Mogherini: az EU töretlenül elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett


Mogherini: az EU töretlenül elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett


Brüsszel, 2018. március 16., péntek (MTI) - Négy évvel azután, hogy az Oroszországi Föderáció jogellenesen annektálta a Krími Autonóm Köztársaságot és Szevasztopol városát, az Európai Unió (EU) továbbra is töretlenül elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken.

Mogherini - aki nemrégiben Kijevben járt - az EU nevében tett nyilatkozatot abból az alkalomból, hogy Oroszország négy éve csatolta el a Krím félszigetet és Szevasztopolt. Ebben hangsúlyozta: az Európai Unió továbbra sem ismeri el és változatlanul elítéli az orosz fél nemzetközi jogot sértő lépését.
Kijelentette, a félsziget annektálása továbbra is közvetlen veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra, és súlyos következményekkel jár az államok egységét és szuverenitását védő nemzetközi jogrendre nézve is.
Kiemelte, hogy az unió nem ismeri el az Oroszországi Föderáció által a Krím félszigeten tartott választásokat sem. A félszigeten fenntartott katonai jelenlét folyamatos erősítése változatlanul kihat a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére. Az unió emellett határozottan elítéli a Krímet az orosz gazdaságba integráló kercsi híd Ukrajna hozzájárulása nélküli építését és a szabad közlekedés máris tapasztalható akadályozását.
Mint Mogherini elmondta, az elmúlt négy évben súlyosan sérültek a krími tatárok jogai. Krími tatár médiaorgánumokat zártak be, betiltották a krími tatárok önkormányzati szervének, a medzslisznek a tevékenységeit, a közösség vezetőit és tagjait pedig üldözni kezdték. A krími tatárok, az ukránok és a félsziget valamennyi etnikai és vallási közössége számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy megőrizzék és továbbfejlesszék kultúrájukat, hagyományaikat, oktatásukat és identitásukat - jelentette ki az uniós illetékes.
A nyilatkozat szerint az EU ismételten követeli minden olyan ember azonnali szabadon bocsátását, akiket a nemzetközi jogot megsértve ítéltek el és tartanak fogva. Az újságírók, az emberi jogok védelmezői és a védőügyvédek számára biztosítani kell, hogy munkájukat függetlenül és indokolatlan beavatkozás nélkül végezhessék - szögezte le.
Az EU felszólított minden érintett felet a nemzetközi emberi jogi normák maradéktalan betartására a félszigeten. Kijelentette: alaposan ki kell vizsgálni minden folyamatban lévő, emberi jogi jogsértési ügyet, az erőszakos eltüntetések, kínzások és gyilkosságok eseteit is beleértve. Továbbra is rendkívül fontos, hogy a nemzetközi emberi jogi szereplők szabadon és korlátozásoktól mentesen mozoghassanak Ukrajna egész területén, a Krím félszigetet és Szevasztopolt is beleértve - húzta alá nyilatkozatában Mogherini.

MTI

Fotó: Politico Europe

http://mti.hu

2018.03.16.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »