Tisza News - Húsvét - Bogárdi Szabó István: Isten konklúziója a feltámadás


Húsvét - Bogárdi Szabó István: Isten konklúziója a feltámadás


Budapest, 2018. április 1., vasárnap (MTI) - Isten Jézus Krisztus kereszthalála, engedelmessége, nagy áldozati műve kapcsán arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy föltámasztja őt a halálból - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésében Budapesten.
tovább->


A püspök úgy fogalmazott: "a velünk öröktől megbékélt Isten hozta ki a juhok nagy pásztorát a halálból. Ez az Isten konklúziója, a feltámadás".
Isten megteremti a belső feltételeket - ez a feltámadásért való hálaadásunk, az új élet reménységéért való örömünk -, és megadja az erőt, a készséget, az elgondolást, valamint teret készít számunkra arra, hogy azt tegyünk, ami kedves, azt cselekedjük, ami jó, betöltsük az Isten szeretetparancsolatát - mondta.
Bogárdi Szabó István hangsúlyozta, a feltámadással Isten egy új ígéretet adott mindannyiunkra vonatkozóan: Jézus él, mi is élni fogunk. Ha őbenne vagyunk, mi is föltámadunk.
Hozzátette, számunkra a feltámadás nyitja meg az örök lét világát. Ez hozza az igazi reményt, túlmutat az egész életünkön.
Szólt arról is, hogy ma szorongva kérdezzük: Hol a családi élet tisztessége? Miért az irigykedés, a nyerő erő? Miért divat gyalázni elöljáróinkat, ahelyett, hogy imádkoznánk érettük? Hol a testvérszeretet? A mai ember miért önmagát gyűlölve imádja egyre csak azt, aki nem ő maga, hanem idegen? Mitől szaporodtak meg a hamis tudományok? Miért a "hazudozás a sikerágazat"?
Azt is kérdezzük magunktól: "Hitted volna, hogy minden piaci termék lesz, te magad is, hogy még a közösségi média is csak azért működik olyan pompásan, hogy eladják az adataidat, az érdeklődéseidet, a vágyaidat?" - fogalmazott.
Bogárdi Szabó István azt mondta, hogy az ember rendre elfordul Istentől, aztán számon kéri tőle a valóságát. Fellázad az igazság ellen, aztán fel van háborodva, hogy a hazugság uralkodik. Megszegi a szeretet parancsát, aztán méltatlankodik, hogy átcsap a fejünk fölött a gyűlölködés.
Isten így válaszol a panaszkodásunkra, a riadalmunkra: tanulj meg áldozatot hozni, légy teljessé a szeretetben, imádkozz elöljáróidért, könyörögj a békességért, legyél hűséges azokhoz, akik az igazságra tanítanak, és törekedj jó lelkiismeretre. Azaz erkölcsi, szellemi tisztaságban, világos gondolkodásban, jóindulattal, és jó akarattal minden erődből végezd a szeretet munkáit - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy ezt miként tegyük, amikor a gyűlölet a "nyerő" és a hazugság van az első helyen, a válasz az: a feltámadás erőivel - mondta.
Bogárdi Szabó István kiemelte: a feltámadás a bizonyíték arra, hogy össze lehet rakni úgy az életünket, a dolgainkat, az akaratunkat, az erőnket, hogy ne a gyűlöleté legyen az első hely, ne a hazugság viruljon és annak tapsoljunk, hogy keressük a békességet.
A húsvétvasárnapi istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be.

MTI

2018.04.01.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »