Tisza News - Látleletek a korról


Látleletek a korról


2018-05-09. Az Intermix Kiadó Dupka György vezetésével eddig már több tucat kiadványnak segített napvilágot látni, a legújabb a Kovács Elemér tollából származó A vasfüggönyön innen, Kárpátaljai magyar anekdotakincs című könyv. Ennek bemutatójára Beregszászban, a központi könyvtárban került sor.

Varga Éva házigazdaként elmondta, öröm, hogy újabb kárpátaljai könyv született.
– Sokan még emlékszünk rá, mennyi „érdekes” dolog történt a Szovjet éra alatt. Kovács Elemér ezekből csemegézett, és egy csokorba gyűjtötte azokat – jegyezte meg a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke.

Szilágyi Mátyás, a beregszászi konzulátus főkonzulja is részt vett a könyvbemutatón. A diplomata a politikai anekdotákról beszélt, hiszen olyanok is találhatók a kiadványban, nem is kevés, és azok is „érdekesek”.

– Azt hiszem, a nyolcadik könyvem a mostani, aminek két címe is van, de a Kárpátaljai magyar anekdotakincset emeltük ki, mert az figyelemfelkeltőbb. A másik cím pedig arra utal, hogy az elmúlt húsz-egynéhány év általam legjobbnak tartott írásait válogattam össze. A kötet legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a helyi értékeket, a kárpátaljai sajátosságokat mutatja be, sokszor apróságok, de számomra fontosak. Például, a lakodalom másnapját különböző helyeken másképp nevezik, Beregszász környékén a másnapot úgy hívják, hogy beszegő, az Ung-vidéken kutyahúzó, Tiszapéterfalva környékén cokipohár és így tovább. Számomra még az is érdekes – és meg is írtam –, hogy különbözőképpen nevezik azokat az embereket, akik rosszul öltözködnek. És ennek még alkategóriája is van, Csongoron például arra, akinek folyamatosan félreáll a fejkendője, azt mondják, hogy kanyumári. A legnehezebben született írás, A falu bolondja. Ez is egy sajátos gyűjtés és sajátos világlátás, de megpróbáltam megtalálni azt az értéket, amit ők fel tudnak mutatni – fejtette ki a szerző.

– Mennyi időt vett igénybe a gyűjtés, illetve a könyv megírása?
– Az írások folyamatosan készültek, jó négy éve kezdtem el a gyűjtést, és bizony nem árulok el nagy titkot, nem is olyan egyszerű anekdotát gyűjteni. Ez hosszadalmas és türelmet igénylő foglalatosság, de olyan gyönyörűségek születnek, hogy mindenképpen megéri.

– Kiknek ajánlja a könyvet?
– Mindenkinek, aki meg akarja ismerni ezt a sajátos világot. Nagyon nehéz a mai fiataloknak az átkos szovjet éráról beszélni, arról, hogy a boltban semmi nem volt és folytathatnánk. Az anekdotákon keresztül mindebbe bepillantást nyerhetnek, ezek egyfajta látleletek a korról.

Hegedűs Csilla
KISZó

2018.05.09.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »