Tisza News - Gulyás: Az EP-választásokat a biztonság kérdése határozza majd meg


Gulyás: Az EP-választásokat a biztonság kérdése határozza majd meg


2018-05-15. A Miniszterelnökség élére jelölt miniszter szerint a jövő tavaszi európai parlamenti (EP) választásokon csak a biztonság mellett érvelő pártok válhatnak erőssé, és ezt még a migrációt támogatóknak is be kell látniuk.

Gulyás Gergely a Konrad Adenauer Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésén azt mondta, a Fidesz sikere nem függ az Európai Néppárttól, de nyitott a néppárt kampányának segítésére. A miniszterjelölt úgy vélekedett, hogy Európát „a tolerancia hiányából adódó válság” jellemzi, azaz a vezetők nem képesek más vélemények létét elfogadni és megérteni.

Nem véletlen, hogy az európai jog tagállami hatáskörben hagyott bizonyos kérdéseket, most azonban – például a migrációnál vagy a családpolitikában – elvitatják ezeket a jogokat – jelentette ki.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője közölte, az intézet előrejelzése szerint a választások után a néppárt mandátumainak száma jelentősen zsugorodhat, de a Fidesz-KDNP megtartja képviselőinek számát, így nőhet a magyar pártok jelentősége az Európai Parlamentben. Werner J. Patzelt, a drezdai műszaki egyetem politológus professzora azt mondta, Németországban ugyan nincs akkora jelentősége az EP-választásoknak, mint a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásnak, de az emberek ilyenkor is jelzik pártpreferenciáikat.

Összeurópai szempontból nagy a bizonytalanság, és nem lehet megjósolni az eredményt – tette hozzá.

Egymásra utaltak a tagállamok


Joachim Klose, a Konrad Adenauer Alapítvány szászországi képviseletének vezetője arról beszélt, hogy az Európai Unió tagországainak kölcsönösen szükségük van egymásra, együtt kell cselekedniük, és közösen kell alakítaniuk Európát, a kereszténydemokrata pártoknak pedig különösen nagy a felelősségük ebben a munkában. Gulyás Gergely a német belpolitikai helyzetről úgy vélekedett, hogy az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) az utóbbi időben sok mindent feladott a hagyományos keresztyén-konzervatív politikából, balról vett át elemeket, ezzel pedig szavazókat vesztett.

Meglátása szerint elemzői szempontból azt lehetne mondani, hogy a német politika bizonyos értelemben eltávolodott a polgáraitól a politikai korrektség miatt. Ezt a németek elfogadták mindaddig, amíg kiemelkedőek voltak a gazdasági sikerek. A migráció megjelenésével azonban már a mindennapjaikról, a biztonságukról, a jóllétükről volt szó, így már nem fogadták el a korábbi politikát, ez is hozzájárult a szélsőjobboldal megerősödéséhez Németországban – mondta a miniszterjelölt.

Werner J. Patzelt Gulyás Gergelyhez hasonlóan úgy gondolja, hogy Merkel politikája sodorta veszélybe pártja dominanciáját, mert miközben balról azzal próbálta támadhatatlanná tenni az uniót, hogy átvette a szociáldemokraták és a zöldek pozícióit, a jobboldaliak egy részét nem tudta integrálni. Mráz Ágoston Sámuel szerint a szélsőjobboldal megerősödése Németországban arra vezethető vissza, hogy a néppártok nem értették meg a migrációs krízist, és nem tudtak rá a választók széles tömegeinek is elfogadható választ adni. Véleménye szerint ugyanakkor a CDU újra megerősödik majd.

Szoros a német-magyar politikai kapcsolat is

Joachim Klose hangsúlyozta, hogy a demokratikus erők ugyan bizalmat veszítettek Németországban az elmúlt időszakban, de dolgoznak a probléma megoldásán, és a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ismét nő a CDU támogatottsága. Gulyás Gergely a német-magyar kapcsolatokról azt mondta, Magyarország kiemelt gazdasági partnere Németország, ezen a területen kiváló a kapcsolat, a politikai kapcsolat pedig szoros, és a kritikák ellenére is jónak mondható.

Joachim Klose kiemelte, hogy „keletnémet szempontból” mindig is jók voltak a kapcsolatokat a két ország között, mert a keletnémetek jobban megértik a kelet-európaiakat. Véleménye szerint a közvetlen párbeszédet kellene erősíteni, és a gyakorlatban is szorosabbra kellene fűzni a kapcsolatokat.

hirado.hu/MTI. MTI Fotó: Máthé Zoltán

https://www.hirado.hu

2018.05.15.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »