Tisza News - Adomány a gyermekotthonnak


Adomány a gyermekotthonnak


2018-06-21. A napokban nagy értékű adománnyal gazdagodott a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon.

Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Juhász Márton, a Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és Oláh István, a szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke hárommillió forintos pénzadományt nyújtott át az intézménynek, melyet az idén februárban Debrecenben megrendezett XI. tiszántúli református jótékonysági bál résztvevői gyűjtöttek. A Református Szeretetszolgálat továbbá élelmiszeradománnyal érkezett, hogy ezzel járuljon hozzá az intézmény szolgálatához, melyet az elmúlt évben – támogatói jóvoltából – mintegy kétmillió forint értékű tárgyi adománnyal segített.

Az adományokat Katkó László, a gyermekotthon igazgatója és Katona Viktória, az intézmény lelkészigazgatója köszönte meg. Elmondták, a pénzből egy személyszállító kisbuszt szeretnének vásárolni a régi, kiöregedett járművük helyett, hogy a gyerekek kényelmesebben utazhassanak az iskolába és az orvosi vizsgálatokra.


Forrás: KISZó


2018.06.21.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »