Tisza News - Anyák Háza kórtermeket adtak át a kisvárdai kórházban


Anyák Háza kórtermeket adtak át a kisvárdai kórházban


2018-06-23. Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban pénteken. A gyógyintézmény az Essity Hungary Kft., a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Bethesda Kórház Alapítvány pályázatán nyert el ötmillió forintot a gyerekosztály "mamaszobáinak" felújítására.

A támogatással három kórterem újulhatott meg. A húsz évvel ezelőtt megépült szobák elhasználódott bútorzatát és belső tereit teljesen felújították, a helyiségek modern illemhelyet, zuhanyzót és szülői ágyat kaptak, így a kórtermekben anya és gyereke a gyógyulási folyamat végéig együtt maradhat.

A pályázaton elnyert összegből közösségi teret is kialakítanak a hatvanhárom ágyon gyógyító, évente mintegy 3200 gyermeket ellátó gyermekosztályon. A felújított kórtermeket Nagy Szilárd, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkára, Molnár László, az Essity Hungary Kft. divízióigazgatója és Hegyi Henrik Dénes, a Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója adta át.

Az első Anyák Házát – mintegy 60 millió forintos beruházásból – 2015 novemberében adták át a budapesti Bethesda Gyermekkórházban, ahol azóta mintegy kétszáz család számára nyújtottak a szállás mellett lelki támogatást.

Origo/MTI


2018.06.23.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »