Tisza News - Hatezer magyar diák ünnepel a határon túl


Hatezer magyar diák ünnepel a határon túl


2018-10-20. Idén 125 Kárpát-medencei középiskola több mint hatezer diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében.

Mint írták, a Rákóczi Szövetség hetedik alkalommal hirdette meg idén ősszel a Kárpát-medencei középiskolák részére az Október 23-i Diákutaztatási Programot. A kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljek október 23-án.

A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A felhívást pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhetett.

Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, az utazáshoz a Rákóczi Szövetség – a diákok számától függően legfeljebb – 200 ezer forint értékű támogatást biztosít.

A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja 2018-ban több mint 16 ezer Kárpát-medencei középiskolásnak biztosít utazási lehetőséget nemzeti ünnepekhez és emléknapokhoz kapcsolódóan.

hirado.hu/MTI


2018.10.20.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »