Tisza News - A külső és belső szépség foglalatai


A külső és belső szépség foglalatai


2018-10-22. Immár hagyomány, hogy a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága évente új rózsahölgyeket avat. Idén három taggal bővült a társaság.


A csütörtökön megtartott ünnepségnek a beregszászi kÖonzulátus Gulácsy terme adott otthont. Simon Tünde rózsahölgy bemutatta a vendégeket, akik között ott volt Szilágyi Mátyás főkonzul, Békésyné dr. Lukács Angéla konzul, rózsahölgy, Entz László budapesti érsebész, a Szuverén Máltai Lovagrend tagja, Makuk János, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat elnöke.

– November 12-én lesz öt éve, hogy megalakultunk. Azóta sok hasznos és nívós rendezvényt bonyolítottak le. Ezzel felkeltettük más hölgyek érdeklődését is, így már 36 tagot számlál társaságunk – ismertette Simon Tünde. Egyik célunk a rászoruló gyermekek segítése. Emellett néhány híres beregszászi hölgy tiszteletére rózsatöveket ültettünk, ezzel is szépítve a város köztereit.

Megtartottuk a Rózsahölgyekként tett ígéretünket, miszerint: minden nap időt szánunk arra, hogy mindazok felé akikkel kapcsolatba kerülünk, a szépség, a szeretet, a szelídség és a béke értékeit közvetítsük.

Az ünnepségen három új rózsahölgyet avattak. Pősze Andrea, Togyeriska Erika és Gajdos Adrienn mondta el Mező Dianna, a Rózsahölgyek Társasága elnöke által felolvasott eskü szövegét.

– Megtiszteltetés, hogy otthont adhatunk ennek a szép eseménynek. Úgy hiszem, a rózsahölgyek tevékenysége nagyon fontos Kárpátalján, Magyarországon, ugyanis azok az erények, amelyeket felmutattak, a külső és belső szépségnek foglalatai – fogalmazott köszöntőjében Szilágyi Mátyás. – Arra szeretném biztatni önöket, hogy továbbra is tartsák meg a lendületüket, az erkölcsi szépséget, emelkedettséget. Ehhez szeretnénk mi is hozzájárulni a saját eszközeinkkel, a jó ötletek megvalósításában szeretnénk részt venni. Tehát egy közös gondolkodást kívánunk elkezdeni, ehhez ajánljuk fel a konzulátus támogatását – tette hozzá a diplomata.

Hegedűs Csilla
KISZó

2018.10.22.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »