Tisza News - Az elnökválasztásra hangolnak a vezetők


Az elnökválasztásra hangolnak a vezetők


Az év végi elnökválasztást tartják 2014 legfontosabb politikai eseményének a román vezetők: az államfői tisztségből távozó Traian Basescu jobboldali utódot remél, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök pedig a „Basescu-rezsimmel” való leszámolást tartja pártja legfőbb céljának – derült ki idei első, hétfői nyilatkozatukból.

A kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában egy visszaszámlálót helyeztek el, amely percnyi pontossággal mutatja, mennyi idő van még hátra Traian Basescu december 21-én lejáró második elnöki mandátumából. Ponta idei első sajtóértekezletén azt mondta, a PSD olyan államfőt akar, aki mindenben ellentéte Basescunak, s aki bíró, nem pedig játékos lesz a politikában, írja az MTI.

„Mindenkinek elege van a bűnvádi perekkel való zsarolásból, a visszaélésekből. Fel kell szabadítani az igazságszolgáltatást Basescu uralma alól” – mondta Ponta, aki szerint az elnök saját politikai céljai szolgálatába állította az igazságszolgáltatást.

A miniszterelnök szerint „társadalmi nyugalmat” hozó, az építkezésben és nem rombolásban érdekelt elnökre van szüksége az országnak, de nem tért ki arra, hogy a szociáldemokraták saját jelölttel vagy liberális koalíciós partnerük jelöltjét támogatva akarják-e megnyerni az elnökválasztást.

A Basescu-ellenes koalícióként alakult Szociálliberális Szövetségben (USL) ugyanis komoly feszültségek keletkeztek a PSD és a liberálisok között, így kérdésessé vált, hogy a szociáldemokraták hajlandók-e még – az USL alapokmányának megfelelően – Crin Antonescu liberális pártelnököt az USL közös jelöltjeként támogatni az államfői tisztség megszerzésében.

Basescu szavai szerint azért van szükség jobboldali elnökre, hogy 2016-ig ellensúlyozza a szociáldemokrata kormánytöbbséget. Az elnök a jobboldali médiának adott hétfői interjújában kifejtette: szerinte a PSD vezetői nem az országnak, hanem maguknak szeretnének nyugodt életet.

Basescu a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) államfőjelöltjét, Catalin Predoiu volt igazságügyi minisztert sem találta alkalmasnak a tisztség betöltésére. Az elnök azt mondta: ha támogatni fogja az államfőjelöltek valamelyikét, azt a májusi európai parlamenti választások után jelenti majd be.

http://www.168ora.hu

2014.01.06.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »