Tisza News - Önzetlen ajándék egy jó baráttól


Önzetlen ajándék egy jó baráttól


2018-12-10. Beregszászi Olga minden évben karácsony előtt megajándékozza szülővárosa száz hátrányos helyzetű polgárát. A rendezvénynek is a 100 perc 100 emberért címet adta.

A művésznő Budapesten tart jótékonysági koncertet, annak bevételét hozza a Vérke-parti város lakóinak. Csütörtökön immár tizenötödször szerzett örömöt megannyi rászorulónak, előbb csodálatos énekével, majd a tízezer forintot tartalmazó borítékkal és a kisebb ajándékokkal.

– December másodikán Budapesten, a MOM Kulturális Központban került megrendezésre a jótékonysági koncert a kárpátaljai nehéz sorsú családok megsegítéséért.

Ez volt a tizenötödik, s most is nagyon sok híres magyar művész fellépett, hogy előadásukkal támogassák a jó ügyet. A rendezvényért évek óta Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök vállal védnökséget – mondta Beregszászi Olga.

– Miért tartja fontosnak, hogy folyamatosan tartsa az élő, eleven kapcsolatot a beregszászi emberekkel?

– Itt születtem, a szívem egy része itt maradt. Nem tudom nézni a szegénységet. Mindig azt remélem, hogy egyszer jobb lesz, de sajnos ez nem így van, sőt, itt az élet egyre nehezebb. Ennek ellenére most azt tapasztalom, hogy az emberek jókedvűek, a dalokat velem együtt énekelték, ami jó érzéssel töltött el. Eddig csak szomorúságot láttam a szemükben.

Mivel most több pénz gyűlt össze, ezért a száz rászoruló mellett pénzbeli támogatásban részesült a pszichiátriai kórház, a csecsemőosztály, a Beregvidéki Múzeum, a szociális konyha és az idősek otthona is.

Az önzetlen ajándékozást, a nagyszerű koncertet Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszönte meg. Elmondta, Olgában a jó barátot, a segítőkész embert látják. Kifejtette, sajnos még mindig nagyon sok szegény ember él a városban, ezért hiszik abban, hogy 2019-ben a tizenhatodik jótékonysági koncertre is sor kerüljön.

Hegedűs Csilla
KISZó

2018.12.10.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »