Tisza News - Európai nyugdíjasok elszegényedési kockázata: Magyarország remekül áll


Európai nyugdíjasok elszegényedési kockázata: Magyarország remekül áll


2019-01-17. A magyar nyugdíjasok csupán kilenc százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, míg az EU-ban élőknél ez a szám 14 százalék, derül ki az Eurostat nemrégiben publikált adatsoraiból.

Ezzel az adattal az uniós tagországok élmezőnyében vagyunk, csak Franciaország, Dánia és Szlovákia előz meg minket. A 2017-es adatok szerint a szegénység kockázatának kitett nyugdíjasok aránya a tagállamok többségében 10 és 25 százalék közé esik. Az uniós átlag 2013-ban még 12,6 volt, azóta folyamatosan emelkedik, írja az Origo.


A legalacsonyabb, 7 százalékos mutatóval Franciaország rendelkezik, a szegénység kockázata Szlovákiában a nyugdíjasok mindössze 8 százalékát, Dániában, Magyarországon és Luxemburgban pedig egyaránt 9 százalékát érinti, tér ki rá a portál.

Emelkedik

Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Egy átlagos nyugdíj esetében a 2,7 százalékos emelés havi 3500 forintot, éves szinten 42 ezer forintot jelent. 2010 óta 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az infláció mértékét levonva pedig tíz százalék körüli vásárlóérték-növekedésről lehet beszélni.

Mindenki jól jár

Nem túl hosszú idő alatt akár meg is duplázódhat a nyugdíj mellett munkát vállalók létszáma - mondta korábban a Magyar Időknek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Ebben szerinte annak a közteherviselési szabálynak is jelentős szerepe lehet, amelynek nyomán idén már csak személyi jövedelemadót kell fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, járulékot nem. A változtatással egyébként a vállalkozások is jól járnak: nemcsak tapasztalt munkaerőhöz jutnak, de a közterheik is csökkennek.

Hír TV

2019.01.17.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »