Tisza News - OKTATÁSÜGY: Visszatérünk az 1989 előtti korba Čaplovičcsal?


OKTATÁSÜGY: Visszatérünk az 1989 előtti korba Čaplovičcsal?


Dušan Čaplovič a parlament előtt is bemutatta jelentését az oktatásügy helyzetéről, illetve javaslatait 2020-ig.

Az oktatásügyi miniszter szerint a jelentés kulcsfontosságú része a terület finanszírozása. Leszögezte, hogy az oktatásügy forrásainak növelése nélkül probléematikus annak fejlődése. A jelentés tartalmaz néhány javaslatot is, egyúttal nyilvános vitára bocsátották június 30-ig.

Čaplovič közölte, hogy ez idáig 42 szakmai észrevételt kaptak, ennek értelmében pedig szakértőkkel kezdeményeztek tanácskozást. Hozzátette, hogy június 30. után az észrevételek bedolgozásását követően ismét a kormány elé terjeszti jelentését.

Beblavý konkrétumokat követel már 2016-ig

Miroslav Beblavý (SDKÚ-DS) arra kérte a kormányt, hogy idén október 15-ig terjesszenek be egy olyan jelentést, amely már 2016-ig elérendő célokat fogalmaz meg.

A képviselő sci-fi-nek nevezte a Čaplovič-jelentés mostani változatát, amely semmilyen számbéli adatot nem tartalmaz. Emlékeztetett a négyévesek kötelező óvodalátogatására, amelynél nem tudni, az mennyibe kerülne.

Bírálta azt is, hogy a jelentés egyáltalán nem kötelező érvényű, mivel a kormány azt csak tudomásul vette.

Richard Vašečka (OĽaNO) egy jó elemzésnek nevezte Čaplovič jelentését, de szerinte hiányzik belőle az elszántság. Úgy véli, szükség van olyan döntésekre, amelyek politikai kockázatot rejtenek magukban, de segítenek a gyerekeken és szüleiken.

Fronc attól tart, visszatérünk 1989 előttre

A KDH egykori oktatásügyi minisztere, Martin Fronc attól tart, hogy visszatérhetünk az 1989 előtti centralizált, direktív módon működő oktatásügyhöz. Hozzátette, hogy 1989 előtt nem volt minden kizárólag rossz, ám a direktív módon történő irányítást hihetetlenül rossznak véli.

"A miniszter szemére vetem, hogy valóban keveset harcol a kormányon belül a pénzeszközökért, amire szükség van" - jegyezte meg, aláhúzva, hogy a tanárok figyelik őt, és nem lehet a belügy- és pénzügyminiszter jó barátja az oktatásügyről folyó vitában.

Martin Fronc szerint káoszt teremthet, ha a diákszám alapú finanszírozástól visszatérnek az osztályokhoz.

A JAVASLATOK:

Szlovákia 2020-ig fokozatosan növelné a ráfordításait az oktatásügyre, hogy az 2020-ra elérje a GDP 6%-át. 2020-ra egyúttal a felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógusok átlagbére elérheti a más főiskolai végzettséggel rendelkezők átlagos keresetének 75%-át.

A jelentés tartalmaz 22 javaslatot a regionális és ugyanennyit a felsőoktatás fejlesztésére.

A kezdő fizetés is fokozatosan igazodna

A jelentés tartalmazza azt is, hogy a kezdő tanári fizetésnek fokozatosan el kellene érnie a hasonló végzettséget követelő állások átlagos kezdő bérét. Optimalizálni kell az iskolák és oktatásügyi intézmények hálózatát. "Az iskolák hatékonyabbá tételére és ezzel együtt a bérek emeléséhez szükséges források biztosítására az egyik lehetőség, hogy lehetővé tegyük az osztályok létszámának emelését, és az így nyert forrást felhasználjuk inkább kevesebb, de jobban fizetett tanárra, mint több, de átlagos keresetű pedagógusra" - állapítja meg a jelentés.

A miniszter szerint szükség van a tankönyvpiac fokozatos megnyitására, és a beszerzésüket az iskolákra bízni. A második kötelező idegen nyelv csak bizonyos szakirányokon volna kötelező, például az érettségikkel végződő középiskolákon, míg a többi iskolában választható lenne. Kulcsfontosságú tantárggyá válna a matematika a felső tagozatokon és a középiskolákon. A nyelvtan bebiflázása helyett a szlovák nyelvoktatás több időt fordítana a szövegértése, valamint a táblázatok és ábrák megértetésére.

Mérlegelnék a szabad iskolaválasztás korlátozását is?

Fokozatosan bevezetnék az ingyenes óvodát négyéves kortól. A miniszter szeretné elérni, ha az egy óvónőre eső óvodások létszáma a jelenlegi 12,5-ről az OECD átlagára, 14,4-re emelkedne. Dušan Čaplovič úgy véli, mérlegelni kellene egy olyan szabály felállításának lehetőségét is, hogy a diákok abba az iskolába járjanak, amelynek állandó lakhelyük alapján a körzetébe tartoznak.

A felsőoktatás területén a jelentésben szerepel, hogy megszüntetnék a professzor és a docens tudományos-pedagógiai titulusokat. Az oktatásügyi tárca támogatná a felsőoktatási intézmények hálózatának optimalizálását is. Úgy véli, mérlegelni kell, hogy érdemes-e különálló, de hasonló szakirányokat működtető főiskoláknak működniük földrajzilag egymáshoz közel. A jelentés példaként hozta fel e téren a két nagyszombati nyilvános iskolát.

SITA/para. Fotó: SITA
http://www.parameter.sk

2013.05.23.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »