Tisza News - Demokrata despoták a világban


Demokrata despoták a világban


A világban több olyan demokratikus berendezkedésű ország is létezik, ahol az adott vezetők felismerték, hogyan érdemes elegyíteni az önkényes vezetési stílust a populizmussal és a nacionalizmussal. A demokrácia ugyan papíron megmaradt, de e vezetők saját kényük-kedvük szerint alakíthatták a törvényeket, vonhatták befolyásuk alá a médiát, s ezáltal bebetonozták magukat a hatalomba.

Választásokat ugyan tartanak Észak-Koreától az ázsiai volt szovjet tagköztársaságokon, afrikai államokon kívül Latin-Amerikáig mindenütt, de ezekben az országokban nem sokat adnak a demokrácia alapszabályaira.

Akadnak azonban olyan államok is, ahol demokrácia van ugyan, de a hivatalban lévő vezető, legyen az elnök, vagy kormányfő, ennek határait feszegeti, sőt, időnként át is lépi azt. Összeállításunkban csak azokkal az országokkal foglalkozunk, ahol a választás demokratikusan zajlik ugyan, de az ország irányítói saját érdekük szerint irányítják a belpolitikát.

Silvio Berlusconi ugyan már nincs a színen, mégsem hiányozhat egy ilyen összeállításból, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök legjobb európai mesterének tartják. Az ő politikai szerepvállalása valóban klasszikus minta arra, hogyan befolyásolhatja valaki a közvéleményt.

Kiválóan használta ki azt az űrt, amely a kilencvenes évek elején elsöpörte az olasz politikai elit egy részét, valamint felismerte azt, hogy ha befekteti nem csekély tőkéjét a politikába, jócskán profitálhat belőle. Tévécsatornákat alapított, amelyeknek fő profilja ugyan nem a politika, hanem a szórakoztatás volt, de zseniálisan ötvözte a népszerű programokat a politikával.

Felépítette imázsát olyan sikerrel, hogy még ma, elítélése után is fontos szereplője az olasz belpolitikának. Három kormányzási időszakát arra használta fel, hogy a törvényeket saját érdekei szerint irányítsa. Megtehette, hiszen pártja vazallusaival, illetve olyan személyiségekkel volt tele, akik tőle függtek. Retorikájából nem hiányzott az euroszkepticizmus, s a burkolt németellenesség sem.

Recep Tayyip Erdogan

Berlusconi ugyan már aligha térhet vissza a politikába, de egy másik fontos európai vezető, Recep Tayyip Erdogan még hosszú évekig meghatározhatja hazája belpolitikáját. A török miniszterelnök azonban teljesen más utat járt be, mint a volt olasz kormányfő jóllehet a populizmus tőle sem áll távol.

Törökországban a kemalizmus mellett mindig is komoly igény volt egy vallási jellegű pártra. Csakhogy mihelyst egy iszlamista színezetű tömörülés hatalomra került az országban, a szekuláris állam őrzője, a hadsereg közbelépett.

Erdogan azonban ügyesen hangolta a közvéleményt a katonai vezetők ellen, s egy máig vitatott eljárás során le is fejezte a tiszti kart, így a hadsereget is saját befolyása alá helyezhette. Ezzel megakadályozta, hogy ő is több elődje, köztük Necmettin Erbakan sorsára jusson.

Erdogan sok fontos reformot fogadott el a 2000-es években, s úgy látszott, komolyan gondolja azt, hogy hazája értékrendjét az Európai Unióéhoz akarja igazítani. Törökországban felgyorsult a gazdasági növekedés, Ankara pedig mind kevésbé kereste Brüsszel kegyeit. Erdogant megrészegítették a jó gazdasági adatok, tévedhetetlennek hitte magát, elszigetelődött a valóságtól.

A válság után a gazdasági adatok már messze nem voltak olyan fényesek, de Erdogan ekkorra már elveszítette józan ítélőképességét. A romló életszínvonalért, a tüntetésekért, kormánya napvilágra került botrányaiért "ellenséges erőket" okolt. Korlátozta az internet használatát, s az igazságszolgáltatásra is rátette a kezét.

Híveivel lefölözték az állam vagyonát a közbeszerzési eljárások kijátszásával. A hatalmi ágak elválasztásának ma már a látszatára sem ad. Az önkormányzati választás azonban megmutatta, retorikája még mindig népszerű, különösen a kelet-törökországi, anatóliai lakosság körében. A nagyvárosokban azonban folyamatosan jön fel a kemalista ellenzék.

Vlagyimir Putyin

Európa leghíresebb modernkori demokratikusan megválasztott despotája kétségtelenül az orosz politikát 2000 óta uraló Vlagyimir Putyin. Bár minden újraválasztása alkalmával választási csalásokat emleget az ellenzék, a valóság az, hogy Putyin minden demokratikus "deficitje" ellenére vagy épp annak köszönhetően olyannyira népszerű, hogy nincs szüksége csalásra hatalma megőrzéséhez.

Hatalomra jutása óta, 14 éven át, támogatottsága sohasem csökkent 60 százalék alá. Az ukrán válság még inkább növelte népszerűségét, elérte a 80 százalékot. Felmérések szerint épp a világszerte elítélt módszerek biztosítják Putyin töretlen hátországát.

Az évszázadokon át szabadság és demokrácia után sóvárgó oroszok 63 százaléka ma úgy gondolja, Oroszország érdekét szolgálja az, ha az elnök kezében koncentrálódik majdnem minden hatalom. Sőt, 43 százalék hiszi, hogy szükség van "erős és tekintélyelvű hatalomra".

Putyin módszeresen és következetesen jutott el odáig, hogy a lakosság elfogadja, hogy országlása alatt jelentősen sérültek az alapvető demokratikus polgárjogok és formálissá vált a sajtó- és szólásszabadság, nemlétezővé a hatalmi ágak szétválasztása.

A volt KGB-s tiszt először gazdasági hátországát teremtette meg, félreállítva a vele szemben álló oligarchákat, akik közül legismertebb Oroszország egykori első számú, a világ 15. leggazdagabb embere, a Jukosz főrészvényes Mihail Hodorkovszkij volt. Igaz, a jelcini káosz után stabilitás és gazdasági növekedés, életszínvonal emelkedés indult el, ami feledtette a lakossággal a nem épp demokratikus módszereket.

A média következett. Ma gyakorlatilag már nem létezik ténylegesen független vagy ellenzéki orgánum Oroszországban. Ehhez kellett a gazdasági és a jogi retorzió, no meg az újságíró társadalom megfélemlítése. Az újságírók ellen elkövetett gyilkosságok ugyan nem Putyin idején kezdődtek, de kétségtelenül folytatódtak.

1992 és 2010 között 49 médiában dolgozó személyt öltek meg, közülük 14-et Putyin érájában. Ezzel Oroszország Irak és Algéria után a harmadik lett a világon. Az esetek zömében kivizsgálásig sem jutott el az ügy. Gyanús körülmények között "kerültek ki a képből" más, a Kreml számára kényelmetlen személyek is.

Nyílt utcán lőtték le Sztanyiszlav Makralov ügyvédet, emberjogi aktivistát, vagy ki nem emlékezne Alekszandr Litvinyenko, a Londonban élő kiugrott kém polónium mérgezés okozta halálára. Andrej Lugov, aki a brit hatóságok a gyilkosság elkövetésével vádolnak, orosz parlamenti képviselő, sokak szemében nemzeti hős.

A szabadságjogok módszeres megcsorbítása azonban formálisan nem jogellenesen történt, az orosz jogrendszert Putyin saját érdekei szerint alakította, kiszámított úton haladva a független politikai és civil tevékenységek megbénítása felé, azon törvények által, melyek korlátozzák a tüntetéseket, a civil szervezetek munkáját, és a szólásszabadságot.

2008-ban például a duma kiterjesztette a hazaárulás fogalmát, aminek következtében az emberjogi aktivisták és rendszerkritikus újságírók rendkívül kiszolgáltatottá váltak. Gyakorlatilag mindazok, akik a Kreml és az orosz hatalmi elit uralmát megkérdőjelezik, a letartóztatást és a bűnvádi eljárást kockáztatják, mert mindig található ehhez valamilyen jogcím, amint az látható a Putyin ellenes tüntetések résztvevői és hangadói esetében is.

Hugo Chávez

Először katonai puccsal próbálta magához ragadni a hatalmat, majd a demokratikus szabályokat a maga képére formálva lett elnök Venezuelában az egykori ejtőernyős, a néhai Hugo Chávez. A baloldali populista politikus saját pártot alapított, s 1998- tól minden választáson győzedelmeskedett, ahol elindult.

A népvezér az alkotmány átírásával, államosításokkal, az intézmények bevételével, a sajtó feletti uralom megszerzésével szilárdította meg. Saját tévéműsorával duzzasztotta személyi kultuszát. Sokat javított a legszegényebb venezuelaiak helyzetén, ám közben hagyta leromlani az egykor virágzó ország infrastruktúráját.

Mértéktelen hazai és nemzetközi ambíciói megvalósításához végig támaszkodhatott országa mesés olajvagyonára. Rákbetegen is újra indult az elnökségért. Az ellenzék máig tehetetlen, hiába fogtak össze, a Chávez halála utáni voksoláson sem tudtak felülkerekedni.

Előbb-utóbb kiderül, Chávez "bolívari forradalma" egyszemélyi jutalomjáték volt-e, képes lesz-e a folytatásra Chávez örökébe lépett egykori buszvezető, Nicolas Maduro. Az ellenzék radikálisabb része idén február óta utcai megmozdulásokkal próbálkozik, a mérsékelt ellenzék szerint az urnáknál kell legyőzni a chávezi rendszert.

Daniel Ortega

Daniel Ortega, az egykori sandinista főparancsnok a nicaraguai diktátor, Anastasio Somoza megdöntésére vezette gerilláit 1979-ben. Azokban az időkben, amikor a sandinisták valamiféle "harmadik utat" próbáltak keresni, aligha gondolta volna, hogy később ő maga aspirál majd Nicaragua "örökös elnökének" szerepére.

Ortega elbukott az első demokratikus választáson. Sokáig készült a visszatérésre, ám kétszer is alulmaradt, de 2006-ban végül nyert az elnökválasztáson. Akkor már a chávezi modell lebegett a szeme előtt, azóta mintha nem is akarna távozni.

A parlamenttel megszavaztatta, hogy ismét indulhasson, noha az alkotmány ezt nem tette volna lehetővé. 2011-ben újraválasztották, s alkotmánymódosítás révén 2016-ban is megpályázza az elnökséget.

Rafael Correa

Chávez köpönyegéből lépett elő Rafael Correa ecuadori elnök, aki már szintén harmadik hivatali idejét tölti. Első mandátuma 2011-ben járt volna le, de átírták az alkotmányt, amely 2009-re kötelezően általános választásokat írt ki. Correa a voksok 51 százalékával nyert, 2013-ban ennél is erősebb többséggel, 57 százalékkal választották újra. Odahaza azzal növelte népszerűségét, hogy felmondta a külföldi adósság fizetését.

Állami ellenőrzés alá vonta a nemzetgazdaság jórészét. Számos jóléti intézkedést hozott. Autoriter vezetőnek tartják, állandó harcban áll az őt bíráló sajtótermékekkel, a neki nem tetsző tévécsatornákat államosította. Kész lenne befogadni a Wikileaks leleplező hírportál alapítóját, az ausztrál Julian Assange-t.

Jacob Zuma

Bár Jacob Zuma, aki 2009 májusa óta tölti be dél-afrikai elnöki tisztségét, egyelőre nem forgatta vissza a demokrácia kerekét hazájában, dél-afrikai lapok szerint vezetési stílusával az önkény társadalmát akarja kiépíteni. Sajátos intézkedései bőven voltak. Számos korrupciós bírálattal illették, de 2009 áprilisában felmentették.

Az ellenzék 2013 novemberében azonban azt állította, az adófizetők pénzéből szépítgette saját házát. Zumát azzal is vádolják, hogy 2005-ben megerőszakolt egy nőt. Számos botránya miatt igen hűvös lett a kapcsolata a sajtóval. Néhány hónappal hatalomra kerülését követően saját bizalmasát nevezte ki a legfelsőbb bíróság elnökének.

Zuma sajátos kijelentéseivel is hírnevet szerzett. Egy ízben úgy vélte, a tinédzser anyáktól el kellene venni gyermeküket. Az azonos neműekhez vonzódókat a nemzet szégyeneinek nevezte. Kifejtette azt is, hogy pártja, az ANC "Krisztus második eljöveteléig" uralkodik Dél-Afrikában.

Gál Mária, Elekes Éva, Rónay Tamás,Népszava. Fotó: Europress/Getty Images/Hannah Peters

http://nepszava.hu

2014.04.14.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »