Tisza News - Vita a közös magyar érdekképviseletről


Vita a közös magyar érdekképviseletről


Szakadék tátong az MKP és a Híd között, ez pedig nehezíti az egységes magyar érdekérvényesítést Szlovákiában. Ez volt az egyik állítás azok közül, amelyekben Berényi József és Bugár Béla péntek esti vitája során egyetértett.

Abban viszont már eltér az MKP és a Híd elnökének véleménye, hogy ezt a szakadékot mi okozta, okozza. A két pártelnök több mint egy év után folytatott egymással nyilvános vitát, ezúttal a bumm.sk hírportál szervezésében – a vitát élő adásban lehetett követni.

A Híd az Európai Néppártnak, az MKP a Népi Platformnak lenne szívesen a tagja. „Támogassátok a platformba való belépésünket, mi pedig segítünk az EPP-be jutásnál” – mondta Bugárnak Berényi, hozzátéve, hogy szerinte a Híd inkább az európai liberálisok pártjába illene.

Berényi úgy véli, a Híd csak akkor aktív a kisebbségi témákban, ha nyomás alá kerül. Bugár azzal vágott vissza, hogy a héten háromszor tárgyaltak Ján Počiatek közlekedésügyi miniszterrel a vasúti kétnyelvűségről. „A kis lépéseket is tovább lehet vinni, de olyan javaslatnak van csak esélye, amit meg tudunk szavaztatni a Smerrel” – mondta a Híd elnöke, hozzátéve: Počiatek talán beleegyezik abba, hogy az önkormányzatok helyett az állam finanszírozza a kétnyelvű vasúti táblákat.

Az eszmecsere nem volt mentes a bekiabálásoktól, mindkét párt szimpatizánsai közül akadtak kérdezők. A két pártelnök legutóbb a tavalyi választások előtt az Új Szó Stúdióban vitázott, az álláspontok tekintetében az elhangzottak alapján nem igazán mutatkozik előremozdulás, a jól ismert érvelését használta a két pártelnök – Berényi nagyrészt a komolyabb nemzetiségi kiállás fontosságát, Bugár pedig a reálisnak mondható célok szem előtt tartását hangsúlyozta.

Veres István
Új Szó online. MTI Fotó: Kovács Attila
http://ujszo.com

2013.06.01.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »