Tisza News - Békesi László: a magyar társadalom fillérekért megvehető


Békesi László: a magyar társadalom fillérekért megvehető


A hiányt leszorító erőszakos intézkedésekkel az Orbán-kormány föláldozta a magyar gazdaság növekedési képességét - magyarázza Békesi László, hogy milyen árat fizetünk azért, hogy az ország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól. Az egykori pénzügyminiszter szerint most ugyan dübörög a kormányzati sikerpropaganda, de a növekvő terheket a jövőben meg kell fizetni, vagyis elmaradnak beruházások, nem fog nőni a kapacitás és a foglalkoztatottság, rosszabbodni fog a szolgáltatások színvonala.

- Mi az ára annak, hogy 9 év után kikerült az ország a túlzottdeficit-eljárás alól?

- Pontosítanék, az Európai Bizottság (EB) azt javasolja az Ecofinnek, hogy kerüljünk ki, vagyis ez még nem történt meg. A pénzügyminiszterek tanácsa június 22-én dönt, de nyilvánvaló: ez lesz a végleges döntés. Inkább az a kérdés, hogy ez valójában milyen eredmény. Annak, hogy egy uniós tagállam kikerüljön az eljárás hatálya alól, tulajdonképpen egy feltétele van; visszamenőleg egy évre és a várható pályát tekintve előre két évig a GDP 3 százaléka alatt kell lennie a konszolidált államháztartási hiánynak. Amely ország ennek megfelel, az kikerül, függetlenül attól, hogy milyen gazdaságpolitikát folytat. Az EB-t csak az érdekli, hogy fenntartható-e ebben a hároméves intervallumban a 3 százalék alatti hiány. És erre a válasz határozottan igen. Azért jelent ez minőségi fordulatot, mert a magyar kormány az előző években is előállította ezt, de olyan intézkedésekkel, amelyek részben nem a folyó költségvetés pozíciójának javításából származtak. Erre jó példa az államosított magán-nyugdíjpénztári vagyonnak az a része, amelyet a deficit, tehát nem az államadósság csökkentésére fordítottak - ez nagyságrendileg 900 milliárd forint volt 2011-ben. Egy darabig nem tartotta az EB fenntarthatónak a hiánycsökkentést azokkal az unortodox intézkedésekkel, amelyek a nagyobb bevételt ideiglenes ágazati különadókkal állították elő. Ám a kormány többször módosított konvergenciaprogramjából az derült ki, hogy ezek jelentős része, ha tartalmukban az idők során átalakultak is, tartósan beépültek a magyar adórendszerbe.

- Tehát mi volt az ára mindennek?

- Az elmúlt három év kapkodó intézkedései nem álltak össze egységes gazdaságpolitikai koncepcióvá, egyetlen markáns cél került előtérbe: mindenképpen csökkenjen 3 százalék alá a hiány. A kormányt ebben három megfontolás vezette. Az első, az esetleges szankciók megelőzése, hiszen mindenképpen el akarták kerülni, hogy az uniós kohéziós, vagy felzárkózási alapok egy részéhez ne jussunk hozzá. Ez ma lényegében az egyetlen beruházási forrás az ország számára - infrastrukturális területen mindenképpen. E források megszerzésében és felhasználásában érdekeltek a kormányhoz közelálló érdekkörök is. A második megfontolás inkább politikai: megszabadulni egy állandó és többé-kevésbé feszes kontrolltól. A belső ellenőrzéstől az Orbán-kormány már megszabadult; külső kontroll lehetett volna, ha újabb hitelmegállapodást köt az IMF-fel, de ezt levette a napirendről; piacról finanszírozza magát részben szerencsével - a hatalmas likviditásbőség miatt ma minden állampapírt el lehet adni -, részben magas költségek, azaz későbbi nagy áldozatok árán. A másik az unió túlzottdeficit-eljárása, amely alól most kikerülünk. Ez azt jelenti, hogy rövidtávon nem kell negyedévente beszámolni az Uniónak, hogyan alakul a költségvetés. Ez lehetővé teszi a kormány számára, hogy akár egyetlen évig - gondoljunk Málta esetére - lazítson a feltételeken, pont 2014-ben, amely a politikai hatalom prolongálása szempontjából döntő év.

Ma úgy tűnik, nincs szükség erre, de nem lehet tudni, hogyan változik a szavazóbázis hangulata. Borzasztó állítás, de sajnos igaz, hogy a magyar társadalom fillérekért megvehető: egyetlen hónap alatt 500 ezer ember ment vissza a Fideszhez a rezsicsökkentés hatására. Könnyen el tudom képzelni, hogy ha nagy baj van, béremelésekkel vagy a 13. havi nyugdíj visszaállításával újabb másfél millió szavazót szerezhetnek. Ez spekuláció, a lényeg, hogy Orbánék számára megvan a nagyobb mozgásszabadság egy lazább költségvetési politikára. A harmadik megfontolás már az orbáni politika lényege: a tömegek félrevezetését szolgáló ideológiai háttér megerősítése. Íme szuverének maradtunk, legyőztük az EU-t, és még előnyünk is származott belőle. Az is nyilvánvaló, hogy rövidtávon, amíg a hazai monetáris vagy a költségvetési politikában nagyobb változás nem történik, illetve a nagy jegybankok nem kezdik kiszivattyúzni a mai többletlikviditást a világgazdaságból, ez kedvezően fog hatni az árfolyamra, a felárakra...

- Mintha már ez el is indult volna.

- Úgy van, a piac ezt már beárazta. De visszatérve: e három szempont miatt volt abszolút prioritás Orbánék számára a hiánycsökkentés. És hogy mi volt az ára? A deficit csökkentéséhez nem a gazdaságpolitikában végrehajtott gyökeres változtatás - reformok, hatékonyság- és versenyképesség növelés, modernizációs beruházások - vezetett el. Jottányit nem változott a magyar gazdaság pozíciója, ami a jövőbeni növekedés alapjait illeti. A beruházási ráta katasztrofális, és ennek megfelelően magas szinten beragadt a munkanélküliség is. A második szempont, hogy alapvetően nem az államháztartás nagy elosztási rendszereinek szerkezeti reformjával, hosszútávon fenntartható kiadáscsökkentéssel alapozták meg a hiány mérséklését, hanem durva adóemelésekkel. Van kiadáscsökkentés, ez kétségtelen, de fűnyírószerű. Emiatt az ellátórendszerek túlnyomó többsége elérte teljesítőképessége határát vagy már túl is van azon. Romlik az ellátás színvonala - akár egészségügyről, akár oktatásról vagy közművekről van szó - anélkül, hogy a hosszú távú üzemeltetés feltételei javulnának. Önmagában véve abszurdum, hogy miközben mesterséges adóemelésekkel 3 százalék alá mérséklik a hiányt, az állami szervek által ki nem fizetett tartozás meghaladja az 1000 milliárd forintot: ma az állam a legnagyobb adós. A harmadik szempont, hogy az egyedi és ágazati adóemelésekkel eltorzították az adórendszert. Ez politikailag hallatlanul népszerű, hiszen úgymond áthárították az adóemelést a nagyvállalatokra, a multikra, a bankokra és kipécézték azokat az ágazatokat, amelyek mérlegében az elmúlt években relatív magas nyereség képződött. Függetlenül attól, hogy ezek az ágazatok beruházásaik, szolgáltatásaik révén milyen szerepet játszanak a magyar gazdaság fejlődésében, és hogy az adóemeléssel mit bénítanak le. Ez a fajta ár voltaképpen kettős: a fejlődőképes ágazatokat bénító, a beruházásokat lenullázó és a hitelezési képességet befagyasztó hatás eredményeként nullára redukálódott a magyar gazdaság növekedési képessége. Ha el is indul a mélypont után egy törvényszerűen bekövetkező, úgynevezett helyreállítási periódus, ez részben a nullára kipucolt készletek feltöltésének következménye. Ezt tapasztalhattuk az idei első negyedévben, de az elmúlt év azonos időszakához képest még mindig recesszióról beszélhetünk. Az első döntő ár tehát, hogy a hiányt leszorító erőszakos intézkedésekkel föláldozták a magyar gazdaság növekedési képességét. Olyan ez, mit ha a szűkölködő család növekedést gátló hormont keverne gyerekeik ételébe, hogy ne nőjenek olyan gyorsan és jelenlegi ruháikat addig hordhassák, amíg le nem szakad róluk. Legfeljebb befoltozzák a kiszakadt télikabátot és megtalpaltatják az elkopott cipőt. A gyerekek fejlődése megtörik, amit később már nem lehet helyrehozni, pótolni, hiába tudnak még 1-2 évig spórolni a ruházkodás költségein.

- Vagyis ez a jövőre vonatkozik.

- A második hatás is a jövőt veszélyezteti. A többletadók következményeként ugyanis nemcsak a növekedés csökken, de az elmaradt beruházások miatt nem jönnek létre azok a kapacitások, amelyek versenyképesen tudnák a globális térben piachoz juttatni a magyar gazdaságot. Egy csomó adósságot halmozunk fel a jövőre nézve: az elhalasztott beruházásokat előbb-utóbb pótolni kell, ez erőforrásokat von el más területekről. Másrészt a mesterséges, hatósági árak kiterjesztése - ilyen a rezsicsökkentés - azt jelenti, hogy megszakad a természetes kapcsolat a fogyasztói árak és előállítási költségek között. Ezt majd helyre kell állítani; néhány év múlva a most tapsoló állampolgár a sokszorosát fogja majd fizetni áramért, gázért, szennyvíztisztításért, stb.. Egy újabb elem pedig a "győztes szabadságharc" következménye: a jövőben lényegesen többet kell majd fizetni a piaci finanszírozásért, mint ha megállapodunk az IMF-fel. Hiszen a nemzetközi átlagot meghaladó hozamokat - és Magyarországon még a csökkenő hozamok mellett is magasabb ez a felár - a jövőben kell visszafizetni. Tehát árakat fognak emelni, elmaradnak beruházások, nem fog nőni a kapacitás és a foglalkoztatottság, rosszabbodni fog a szolgáltatások színvonala és a növekvő terheket meg kell a jövőben fizetni. Ez az ára annak, hogy most düböröghet a kormányzati sikerpropaganda.

- E mögött pusztán szavazatmaximalizálási szándékot lát, vagy ez tényleg egy dilettáns kormány, amelynek nincs koncepciója?

- Mind a kettő igaz. Ha az Orbán-kormány gazdaságpolitikai lépéseinek értékelésére vállalkozunk, a hagyományos gazdaságpolitikai és közgazdasági eszközrendszer nem ad a kezünkbe megfelelő iránytűt. Lehet ezeket használni, de akkor oda jutunk, hogy Orbánék tökéletesen dilettánsak. Ennél a dolog árnyaltabb. Egy olyan társadalmi-gazdasági berendezkedést, egy olyan modellt kell kiindulópontnak tekinteni, amelyet tűzön-vízen keresztül megvalósítanak és ehhez teremtik meg a feltételeket. E modell kiépítésének mindent és mindenkit alárendelnek. Nemcsak a jog vált a hatalom és a politika szolgálóleányává, hanem a gazdaság, az igazságszolgáltatás, a független intézmények, a média - minden az égvilágon. Ez a modell - leegyszerűsítve - egyfelől egy nacionálpopulista, másfelől pedig egy primitív vulgáretatista, voluntarista államot hoz létre. Azt mondja, hogy az állammal, amelynek én vagyok a tulajdonosa, bármit végre tudok hajtani - akár törvényeket, akár belső vagy külső érdekeket sért. Ezt még leöntik egy farizeus keresztény ideológiával, hiszen pont az alapvető keresztény értékek ellenkezőjét csinálják. Ebben a modellben a gazdaságpolitika nem rendelkezik azzal az autonómiával, amelyet egy normál 21. századi államban élvez. A gazdasági élet szereplői védekezésre szorulnak: nem fejlesztenek, kivonulnak, csődbe mennek, egyedi megállapodásokat kötnek.

Az elmúlt három év csak ezzel az ideológiai-hatalmi célkitűzéssel magyarázható: ezért rabolják ki a bankokat és a multik egy részét, ezért osztanak újra állami erővel piacokat, vagyonokat és jövedelmeket - és messze nem tartunk a folyamat végén. E modellben a gazdasági eszközöket úgy használja az Orbán-kormány, hogy létrehozza a saját üzleti és társadalmi bázisát, amelyet kistafíroz. A lineáris 16 százalékos adózás és az adó arányában adott családi támogatások például a nagy jövedelmű és létszámú családoknak kedveznek, az összes többi helyzetét rontják. Miként a deviza végtörlesztés, vagy a rezsicsökkentés is elsősorban a vagyonos réteg terheit csökkenti, jövedelmét és vagyonát növeli. Az intézményrendszerben olyan "reformokat" hajtanak végre, amelyek miatt minden intézményvezetőnek - a kórházigazgatótól az iskolaigazgatóig - ismét pályáznia kell. Így mindenhová közvetlenül a saját embereiket ültetik - ahogy a legfőbb ügyésztől az ÁSZ-elnöki posztig minden független intézmény élére is. Ez a kör körülbelül 700 ezer ember, családjukkal együtt pedig 2,1 millió. Többségük ma már közvetlenül kötődik a hatalomhoz, nekik az az érdekük, hogy ez a hatalom megmaradjon, mert veszélybe kerül kiemelt pozíciójuk. Az üzleti kört pedig közbeszerzések, állami támogatások, adókedvezmények, a konkurensek diszkriminálása, a szabályok megváltoztatása segíti. És nemcsak Simicskáról meg Nyergesről van szó, idetartozik a trafik- és a földpályázat, vagy a szerencsejáték törvény megváltoztatása is. Ráadásul ugyanaz a kör foglalkoztatja a kis- és közepes vállalkozások jelentős részét is, amely elnyeri a milliárdos közbeszerzéseket. Ha ők nem nyernek, akkor nem jut a vállalkozásoknak sem. Kialakul tehát egy nagyon széles gazdasági háttér, amelynek az az érdeke, hogy az Orbán-rezsim maradjon.

- Mindezt előre végiggondolták?

- Szerintem igen. Nagyon tudatosan. De hangsúlyozom, ezek nem gazdasági, hanem a hatalom megszerzése és megtartása érdekében tett tudatos lépések. Vállalva az összes gazdasági kockázatot is.

- Szerencséjük is volt, hiszen a gazdasági lépések majd' mindegyike olyan, mintha 19-re lapot húznának.

- Tényleg bejött eddig szinte minden lépésük. A világ menekül ugyanis a 2008-as válság következményeitől, emiatt a nagy gazdaságok szinte öntik a pénzt a piacokra - óriási a likviditás-bőség. Ekkora pénzbőség mellett az olcsó pénz keresi a nagyobb megtérülési lehetőséget, és ezért hajlandó viszonylag nagyobb kockázatot vállalni. És mi a csökkenő hozamok mellett is nagyobb nettó profitot biztosítunk a befektetőknek, mint bármely európai ország. Még mindig 4,5 százalék az alapkamat, miközben az Európai Központi Banknál ez 0,5 százalék. De Orbán kezére játszik az is, hogy kiéleződött az Európán belüli válság menedzselésének módja körüli vita.

- Ezt ki is használja a magyar kormány.

- Persze. Ráadásul egy tízmilliós ország gondja huszadrangú kérdés. Az unió ugyanakkor tisztában van a helyzetünkkel, sőt, az integrációra veszélyesnek tartja Orbánék modelljét. Brüsszel attól tart, hogy ha Orbán sikeres, akkor más országok nacionalistái, populistái számára is követendő példa lesz. De az unió számára fontosabb, hogy megoldja az euróövezeti válságot, és a kulcsországok helyzetét stabilizálja, konszolidálja. Orbán és tanácsadói tisztában vannak marginális helyzetünkkel, és tudják, hogy kevés következménye van renitens viselkedésüknek. Indulhat akár többtucat kötelezettségszegési eljárás, majd három év múlva dönt az Európai Bíróság, addig viszont folytatódhat a politikai és gazdasági haszonszerzés.

- Ugyanakkor gazdasági kérdésekről is olyan kétharmados törvényeket hoznak, amelyek megkötik a jövőbeni kormányok kezét, ha nincs kétharmaduk. Orbán maga mondta a Kronen Zeitungnak, hogy tíz kormánynak akarja előre megkötni a kezét.

- Meg is kötötte. Ha nem ők kormányoznak, a többiek béna kacsák lesznek. Ha pedig saját maga állhat ismét a kormányrúdhoz, akkor meg fogja teremteni a feltételeit annak, hogy átlépjen a kétharmados korláton. Ne legyenek kétségeink, ha nem lesz meg a kétharmad, akkor a Jobbikkal köt koalíciót. Láttunk már példát abszurd orbáni koalícióra, emlékezzünk, hogyan feküdt össze a kisgazdákkal.

- Kipukkanhatnak-e még a választások előtt a kormány által eddig felhalmozott súlyos gazdasági problémák?

- Nem tartom valószínűnek. Ha addig a világban nem következik be súlyos pénzügyi krízis, az ország piaci finanszírozása könnyedén megoldható. Már eddig is jelentős tartalékokat halmozott fel a kormány, de a túlzottdeficit-eljárás kapcsán hozott döntések rávilágítottak, hogy nemcsak megszorítanak, tartalékolnak is, olyannyira, hogy abból már akár az idén osztogatni lehet. A reklámadó, a befagyasztások már ahhoz kellenek, hogy akár a pedagógus béremeléshez vagy más népszerű többletkiadásokhoz fedezetet nyújtsanak - úgy, hogy közben nem lépik túl a 3 százalékos hiányt.

- Van-e esély más gazdaságpolitikai programmal meggyőzni a választókat?

- Úgy látom, nincs. Azt a gazdasági programot, amely az ország érdekében állna, amely ösztönözné a beruházásokat, újra vonzóvá tehetné a magyar gazdaságot, csak olyan lépésekkel lehet megvalósítani, amelyek kivezetik a jelenlegi gazdaságszabályzó eszközök közül az Orbán kormány népszerű intézkedéseit.

- Melyekre gondol?

- A rezsicsökkentésre például. Nincs mese, vissza kell csinálni. Az adórendszerben meg kell szüntetni az egykulcsos adót, a vállalati különadókat csökkenteni kell, illetve vagyoni típusú adóval helyettesíteni. De aki ezt meglépi, pillanatok alatt elveszít egymillió szavazatot. A kommunikáció másról sem szólna, minthogy elveszik a pénzt a lakosságtól és visszaadják a bankoknak, a multiknak. A kormány egyenlőre nem reklámozza, de a jövő évi választásokra kacsintva már ez évben 3 százalékos infláció mellett 5.2 százalékos nyugdíjemelést hajtott végre. Nincs épeszű párt, amelyik ezt az "ajándékot" visszavehetné szavazatvesztés nélkül. Ebbe a csapdába az ellenzék már besétált. Csak azt lehet hallani tőlük, hogy megváltoztatunk mindent ami rossz, de ami jó az embereknek, azt megtartjuk. A rezsicsökkentést, családi adókedvezményeket, devizahitelesek elvtelen megmentését is támogatják, pedig idejekorán üvölteni kellett volna ellenük, bemutatva a helyes, fenntartható lépéseket. Helyette áfacsökkentést kezdeményeznek, ami egy vicc. Lassan reinkarnálódik a Medgyessy-féle jóléti rendszerváltás programja, csak nem úgy hívják. Az nem fog menni, hogy az ellenzék reális gazdaságpolitikát hirdet és ugyanakkor le is tudja váltani az Orbán-kormányt. Mástól nem fogja lenyelni a társadalom azt, amit Orbántól lenyel. Hisz a társadalom többsége sajnos ma sem szereti a lángossütőt, csak a lángost. Szeretne egy piac- és versenymentes, tőkések nélküli kapitalizmust, vegyítve egy kommunistáktól mentes szocializmussal, ahol a gondoskodó állam megold minden gondot, lehetőleg térítés- és adómentesen. Az se baj, ha ezt az államot egy cezaromániás vezér irányítja mamelukjaival, talpnyalóival együtt. A többség sajnos még mindig nem jött rá, hogy ilyen állatfajt még klónozni sem lehet. Vagy ráébred a társadalom arra, hogy itt milyen rezsim épül, és észreveszi, hogy egy leszakadó, elnyomorodó, megfélemlített Magyarország alakul a szeme láttára és föllázad, tömegesen ellene szavaz 2014-ben. De ezt a folyamatot nem lehet megtámogatni egy népszerű gazdaságpolitikával. Ilyen ugyanis nincs.

Simon Zoltán, Törő András/Népszava.FOTÓ:Vajda József

2013.06.01.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »