Tisza News - MSZP-Együtt: közösen jelölnek majd


MSZP-Együtt: közösen jelölnek majd


Továbbra is egyeztet az MSZP Bajnai Gordonnal, illetve az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel a közös miniszterelnök személyéről - jelentette ki Mesterházy Attila Egerben.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint a szocialista párt vezetése döntést hozott volna arról, hogy mindenképpen ő lesz a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy azt mondta, pártja közös listában, közös jelöltekben hisz, mert "csak így biztosítható Orbán Viktor rendszerének lebontása". Hozzátette ugyanakkor: versengés természetesen létezik a miniszterelnök-jelölti posztért közte és Banai Gordon között.

Az Együtt 2014-PM vezetője sajtóhírekre reagálva tegnap közölte: az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megnevezését korainak, az erről szóló híradásokat pedig provokációnak tartja. Kifejtette: megállapodtak a szocialistákkal az együttműködés menetrendjéről, és a felek ehhez tartják magukat. A szocialista párt egri nagygyűlése előtt Mesterházy azt is mondta, hogy a városban kihelyezett elnökségi ülését is tartottak, ahol a MSZP Heves megyei választókerületi felelőseit hallgatták meg. Ez alkalommal is szó esett arról, hogy a párt választási programjának középpontjában a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, illetve a nyugdíjasok állnak majd.

F.Á. / Népszava. Fotó: MTI

2013.06.05.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »