Tisza News - A Felcsúttal a kommunisták ellen


A Felcsúttal a kommunisták ellen


Általában a nagy franciát jelöli 1789, nálunk most a kis Fejér megyeit. Ennyien laknak ugyanis Felcsúton, abban a faluban, amelynek futballcsapata feljutott a legjobbak közé, az első osztályba. Hat éve még el akarta adni az akkori polgármester a csapat pályáját, mert kellett volna a pénz, ebben a faluban 2010-ben avatták komoly ünnepséggel a település első közösségi játszóterét. Jövőre pedig nemzetközi minősítésű stadiont adnak át, amely történetesen a falu neveltje, a mai miniszterelnök háza előtt épül.

A dolgok nemcsak felületesen függenek össze, hanem történelmileg is. Legalábbis Orbán olvasatában. A miniszterelnök szerint ugyanis nemcsak a jövőt építik Felcsúton, hanem a kommunizmust is temetik. Orbán úgy ítéli meg, hogy „Magyarországon a kommunizmus idején politikai cél volt, hogy megutáltassák az emberekkel a futballt. Ez nem összeesküvés-elmélet. A kommunista vezetés ötvenhat után általában veszélyesnek ítélt mindent, ami nemzeti összetartozást és – mint ’56-ban – közös cselekvést eredményezett… Tehát itt példátlan, központilag irányított ellenszélben kellett volna futball eredményt elérni. Mi az utánpótlás szintjéről próbáltuk újjáépíteni és megszerettetni a gyerekekkel és a szülőkkel a labdarúgást 1998-tól.

De a politikai örökség árnyéka 2002-ben ismét utolért bennünket, és újra futballellenes politika hódított Magyarországon. ”Nem lehetett, most majd lehet. Igaz, ezek szerint ellenszélben szárnyalt az Aranycsapat, amelyről a stadiont elnevezték és az 1966-os világbajnokság brazilverő csapata is. Nyilasiék és Détáriék – mind mind. A valóságban megfigyelhető jelek szerint az egykori szocialista országokban éppen a rendszerváltások óta hanyatlik a futball. Azóta amióta a „leg drain”-t, a „lábelszívást” szenvedik, másfelől fogalmazva, amióta minden polgáruknak joga van ott és olyan nagy játékossá válni, amennyi tőle telik, ami másfelől azt jelenti, hogy otthon csak az játszik, aki még nem ment el, vagy már vissza kellett jönnie.

A politikai magyarázat erősen húzza a lábát. De Orbán falujában valóban történik valami. Kérdés, hogy robusztus és eredményes korrupcióról van-e szó, ami addig tart, ameddig Orbán politikai ereje, vagy valami lényegesre érzett rá a miniszterelnök, és felkínálja a megoldást is, amely jóval többről szól a futballnál. A korrupciós vonal kínálja magát. Aligha a dolgok teljesítményelvű logikája rendezte úgy, hogy a felcsúti Puskás Akadémia elvitte a vállalati adókedvezménnyel felszedhető összes futballpénz vagy ötödét, 2,8 milliárd forintot, hogy szinte minden hazai óriáscég a támogatói között van, miközben a maga szintjén is értékelhető sportteljesítményt, reklámértéket nem kap cserébe, csak a miniszterelnök háláját, barátságát. Ennyi pénzből ezer (nem ezernyi, konkrétan ezer) kiscsapat és hozzátartozó seregnyi kölyök eljátszana. Az biztosan segítene a magyar futballon.

A helyzet támadhatóságán nem változtat az sem, ha akár minden résztvevő másodlagosan a futballt is szereti, nemcsak a szotyolát és a miniszterelnököt. Akitől viszont nem lehet elvitatni, hogy nemcsak elkötelezettje ennek a játéknak, de érti is. Azt a mondását például, hogy elég a Barcelonának egy meccsét megnézni, és az ember látta az összeset, lehet szeretni, vagy beleborzongani, de nem lehet elvitatni, hogy ez a mondat „lát a pályán”. De ettől még arcpirító ami itt történik. Egy vezető, rajongó politikus nyomában a gazdaság legerősebb emberei egy kis faluban összehoztak egy első osztályú csapatot, aminek az égadta egy világon semmi értelme nincs. Egy fontos szurkolója (egyébként elnöke) kedvéért van az egész.

Ilyet csak olyan helyen tesznek, ahol nem kell tartani közvéleménytől, ahol a józanságnak nincs ereje, ahol hol csodalovakat vesznek, hol futballistákat, mindegy, csak jól teljen az idő. Az akadémia önmagában örvendetes, jó, hogy rengeteg gyerek játszik ott, de jellemzően nem onnan nevelték ki a mostani NB I-eseket. Emeli a vállalkozás tétjét, hogy elképzelhető: Orbán Viktor valami tényleg nehezen felfogható helyzetre is nagyon látványos választ ad, ami ha érvényes, fontos is. A kérdés: hogyan lehetséges, hogy a rendszerváltozás szabadságot, örömet,méltóságot ígért, ehelyett a férfiak egyik legfontosabb szenvedélyében az örömtelenséget, a kiszolgáltatottságot és a megaláztatást hozta. Személyesen ugyanis ezt lehet kapni a futballtól annak, aki nem szerződéshez akar jutni, csak jegyhez egy jó meccsre.

Tévén – a gazdagabbak számára személyesen is – viszont ott van az egész világ, benne néhány magyar futballista is jó helyeken. Ezt kaptuk cserébe. A legtöbb ember számára nem elfogadható a bolt. És nem is érthető. Orbán Viktor nekik kínál szívmelengető választ. Szerinte ezt is a kommunizmus okozta, és ő fogja legyőzni. Mint ahogy minden más ügyben – az oktatástól az egészségügyig – itt is az a megoldás, hogy magához kér pénzt és hatalmat, s újraoszt, szervez mindent. A futball nagyon gyorsan mérhető – mint a választásokkal a politika. A hazai meccset, íme, irreálisan rövid idő alatt meg is nyerte Orbán. De legalábbis nyerésben van. A semmiből a hazai nagyszínpadra vezette csapatát. Csakhogy elkerülheti-e a Puskás Akadémiával a nemzetközi megmérettetést? A Berlusconi–Orbán párhuzamnak nem tenne jót, ha egy Milan–Felcsút összevetésbe torkollna.

Az olyan, mint amikor a kormányszakértők csapta a Velencei Bizottsággal játszik. Ha ilyen kényszer nincs, bizonyítható, hogy akarattal, szervező erővel, centralizációval bármi elérhető. A közoktatásra, az egészségügyre ráhúzható ez a séma, a futballal baj lehet. A kísérleti modell szerint egy világfontos ügyet falusi környezetbe, szintre kell vinni, onnan pedig kirobbanni, egészen országossá. Mintha ezt próbálnák a mezőgazdasággal is. És általában mindennel, amivel lehet. Iktassuk ki a világot, hozzunk létre megannyi hazai csodát, például Makovecz-stadiont Felcsúton, amit csak néznének bárhol, mert ilyet még nem láttak, ahol a tetőzet sokkal robusztusabb, mint bármi, ami egyébként a futballról szólna, ahogy persze Makovecz sem gondolta, hogy bármely építményében kötelességszerűen szotyolázni fog a sokaság, mert ott a miniszterelnök is azt teszi.

Ilyen értelemben a Felcsút NB I-be jutása nem groteszk. Így megy az egész országos bajnokság, minden egyes területen. Szinte mindenkitől elvesznek mindent, hogy a nagy kísérletet végrehajtsák. Látható: sok helyen eredménnyel, és az élményekre vágyó nagyközönség rokonszenvétől kísérve. De katarzis nélkül egyelőre. (Ide tartozik, hogy Orbán politikai elődei és ellenfelei hatalmas vákuumot hagytak, amikor nem vettek tudomást az emberek futballbánatáról. Kuncze Gábor úgy volt a Horn-kormány sporttal foglalkozó belügyminisztere – maga is volt sportoló –, hogy valószínűleg maga sem tudna semmit megnevezni, amit ebben a minőségében tett. Gyurcsány Ferenc sportminiszterből lett kétciklusos miniszterelnök, de semmi jelét nem adta, hogy lekötné ez a terület. Ahogy a futball elhagyta az embereket ebben a húsz évben, úgy a politikának sem volt hozzájuk egy jó szava ebben az ügyben. És ez nem volt fair.)

Orbán éppen ellenkezőleg. Még a láthatónál is inkább... Nemrégiben második lett a magyar kempoválogatott a törökországi vb összetett versenyében és első a tradicionális kempo (formagyakorlatok, önvédelem) irányzatban! Soraiban három felcsúti versenyző, és négy a közeli Bicskéről. Ott készültek a felcsúti csarnokban. Mert az is van. Klubelnök a Puskás Akadémia vezetőjének testvére. Orbán Győző, Viktor édesapja a felcsúti birkózók egyesületének tiszteletbeli elnöke. Ez itt nagyon beindult. És meglehet, hogy ez lesz Orbán Viktor veszte. Ha nem tudja megfékezni magát, márpedig nem jellemző rá, hogy meg tudná, nem kerülheti el, hogy csapatát kiengedje a nemzetközi mezőnybe. (Ha meg nem jutnak el odáig, az lesz a baj, hogy itthon verik meg őket lépten-nyomon.) És ott következik a baj.

Az Orbán számára legfájdalmasabb helyen, a pályán fog kiderülni, hogy az életnek nincsenek külön törvényei a magyarokra, hogy nemzetközileg is érvényes teljesítmény csak fair versenykörülmények között születik, hogy nem lehet nyerni ott, ahol nem számolunk azzal a lehetőséggel, hogy vesztesek is lehetünk, s hogy nem azért vagyunk gyengék, mert a történelem még mindig mérgez bennünket, hanem éppen fordítva, azért, mert ezzel áltatjuk magunkat. Nagyon is meg lehet érteni azt az Orbán Viktort, aki nem akar beletörődni abba, hogy a pályán, ahova beiratkoztunk, nagyon nehezen nyerünk meg egy-egy meccset, de nagyon nem szeretném megérteni azt az Orbán Viktort, aki ebben a helyzetben azzal vigasztalja magát és bennünket, hogy a háza elé stadiont épített, s győzelmeket hazudik magának mind a 93 ezer négyzetkilométeren, ahol azonban véget is ér számára a világ. Futballban nagyon nagy verés az ilyesmi vége. Civilben sokkal rosszabb.

Nagy N. Péter, Népszabadság. Fotó: Reviczky Zsolt
http://nol.hu

2013.06.10.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »