Tisza News - Magyar állampolgárság: részvétem


Magyar állampolgárság: részvétem


Magyarország nem nyert, Erdély viszont vesztett a kettős állampolgárság bevezetésével, állítja Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró.

“Decemberöt” elkopott, nehezen rekonstruálhatóvá vált, jelentőségét és jelentését vesztette. Ma már, különösen azoknak, akik az elmúlt tíz évben nőttek fel, bele a közéletbe, magyarázni kell, mi is történt akkor, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Pedig akkor sokan úgy értelmezték, hogy az elutasító döntés “nemzeti traumává” válik, mély szembenállásokat szül, és nem lehet majd túllépni rajta. Szerintem nem vált azzá, és nem azért, mert – korrigálva az elutasítást – a kettős állampolgárság kiterjesztéséről, hivatalba lépése után azonnal döntött a Fidesz-kormány.

Az elmúlt években a kettős állampolgársági kérdés vált érdektelenné: elutasítása és igenlése-kiterjesztése egyaránt kudarchoz vezetett. Az elutasítás mellett szóló érveket (például az, hogy olyanok döntenek a magyar parlament-kormány összetételéről, akik ennek a döntésnek a következményeit nem viselik, vagy részben viselik, mert nem élnek Magyarország területén, vagy az, hogy a kettős állampolgárság intézményét kiváltja az európai uniós tagság) nem sikerült kellő meggyőző erővel képviselni. Továbbá: az elutasítás melletti érveket maguk a korabeli ellenzők hiteltelenítették, például Mesterházy Attila, aki tavaly Kolozsváron bocsánatot kért a tíz évvel ezelőtti döntés miatt.

A kettős állampolgárság mellett szóló érveket a parlamenti döntés utáni történések tették jelentéktelenné. Ezt a jogi státuszt ugyanis sokkal kevesebben igényelték, mint ahány kérelmezőre a magyarországi támogatók számítottak. 2006-ban Mikola István még arról beszélt, ötmillióan kaphatnak szavazati jogot a magyar állampolgárság felvételével. Ennek a remélt tömegnek a töredéke sem kérelmezte az állampolgárságot. A Fidesz-kormány sokáig megpróbálta titkolni, hogy hányan élnek a lehetőséggel, a hvg.hu bírósági úton érte el a titkosítás feloldását, így lehetnek becsléseink arról, hogy milyen mértékű az érdeklődés. Annyi tudható egészen biztosan, hogy a kettős állampolgárok száma meghaladja a félmilliót, az erdélyi magyar közösségnek körülbelül egynegyede tartott igényt erre a státuszra.

A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatást végzett az erdélyi migrációs tendenciákról: a 2012 és 2014 közötti időszakra kiterjedő felmérés szerint az erdélyi magyarok zöme azért kéri a magyar állampolgárságot, hogy kivándoroljon. Nem történik meg tehát a “trianoni határok” visszavétele, nem Erdély “magyarosodik vissza”, még csak nem is “csonka Magyarország” nyer így. A magyar állampolgárságot igénylők ugyanis Nyugat Európába, vagy Amerikába igyekeznek. Minden szimbolikus és konkrét terv bukik, így az az eredeti (Erdéllyel szemben méltányosnak semmiképpen nem nevezhető) elképzelés is, hogy az erdélyi magyarok javítják Magyarország népességi mutatóit. Magyarország nem nyert, Erdély viszont vesztett a kettős állampolgárság bevezetésével. Igazi emberáldozat ez.

Meglepő módon “decemberöt” nem az elutasító baloldali-liberális kormányokra, hanem a kettős állampolgárságot támogató Fideszre ütött vissza inkább. (A Magyarok Világszövetsége által felvetett ötletet a Fidesz – félig kényszerből, félig önként – felkarolta, és megpróbált politikai tőkét szerezni belőle. Csakúgy, mint a Jobbik.)

2007 előtt a Romániát elhagyó erdélyi magyarok 64 százaléka Magyarországra emigrált, 2007 után ez az arány 28 százalékra csökkent. A Németországba, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyságba költöző magyarok számaránya utolérte a Magyarországra települőkét az utóbbi években. “Budapest már nem vonzó célpont” – nyilatkozta a kutatást bemutató Kiss Tamás szociológus.

Az emberveszteségen túl van egy jelentős politikai veszteség is: a kettős állampolgárság bevezetése óta eltelt években gyakorlatilag felszívódott az, amit az utolsó időszakban “nemzetpolitikának” nevezett a magyar közgondolkodás. A Fidesz-kormány hivatalba lépése után több rendben nagy ívű támogatáspolitikai, kultúrpolitikai, gazdaságpolitikai (vö. az erdélyi Széchenyi-tervként bemutatott Mikó terv – hosszú ideje nem hallani róla) reformot hirdettek meg Magyarország határain túlra. Mindennek, szerencsés esetben, összhangban kellett volna lennie a kettős állampolgárság kiterjesztett intézményével. Tulajdonképpen ez, a nemzetpolitikai reform adta volna meg a kiterjesztés valódi tartalmát. A támogatások rendszere nem vált átláthatóbbá, mint korábban, viszont zsugorodott. Akadozva működik évek óta az oktatási-nevelési támogatása folyósítása – 2011-ben még csak késett a juttatás, és Orbán Viktor bocsánatot kért ezért, 2013-ban ötezer forinttal csökkent. Gyakorlatilag nincs, vagy alig látható a magyar kultúrdiplomáciai jelenlét. Magyarország a kettős állampolgárság bevezetésével kivonult Erdélyből, ami a társadalomszervezést, a kulturális érdekképviseletet illeti.

Ami az erdélyi magyar politikai jelenlétet-hatékonyságot érinti, ott a legnagyobb akadályt éppen a kettős állampolgárság jelenti: az erdélyi magyar érdekképviselet évek óta a közösségi önállóság formáit keresi és hirdeti – lásd autonómia – ezzel ez a kiterjesztés nem összeegyeztethető. Romániában magyar állampolgárok számára magyar autonóm státusú területet, közigazgatási egységet kialkudni a román kormánytól: abszurd, nem kivitelezhető. (Ez a magyarázata annak, hogy a kettős állampolgárság intézményét bevezető-fenntartó Orbán-kormány miért marad távol az autonómiakérdéstől.)

A szavazati jog kiterjesztése akkor jelentett volna érdemi politikai sikert (legalábbis bizonyos, magyarországi perspektívából), ha az erdélyi magyar közösség mozgósítható a magyarországi választásokra. Sokáig tartotta magát a meggyőződés: a Fidesz az erdélyiek révén nyer. Több erdélyi “versenypárt” is létrejött az utóbbi években: a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (a Fidesz stratégiai partnere!), vállalt céljuk és feladatuk volt a mozgósítás, ám a voksolás iránti érdeklődés elmaradt.

A vesztes most is az erdélyi magyar közösség és az erdélyi magyar érdekképviselet. A közösség azért, mert a választásokon való részvétel indulatokat keltett: a fideszes szavazók csalódtak az erdélyi magyarokban, mert nem voltak “elegen”. Az ellenzék dühös volt, mert “beleszóltak” abba, amibe – az ellenzék szerint – az erdélyieknek semmi köze. A Jobbik azért orrolt meg, mert bár ez a párt volt a legaktívabb a határon túli kampányban, a kevés szavazó mégis inkább a Fidesz felé fordult. Mindenirányú antipátia járt a szavazati joggal az erdélyieknek.

Az érdekképviselet csapdahelyzetbe került: az RMDSZ és kihívói, a Fidesz “versenypártjai” évek óta gyengítik egymást, az előbbi támogatottsága gyöngül, az utóbbiak több választáson is elindultak, és mindannyiszor rajtavesztettek, teljesítményük alig mérhető. Politikai vákuum alakult ki a kettős állampolgárság bevezetése nyomán.

A mérleg tehát így néz ki: a magyar migrációs hullám összeért a romániai migrációs hullámmal az erdélyi magyar közösség esetében, a kettős állampolgárság bevezetése gyorsítja az erdélyi magyar közösség fogyását.

Kompenzálni jelképesen lehetne, de az az érv, hogy ez a kiterjesztés “szimbolikus jóvátétel” nem bizonyult vonzónak: ezért is marad el a kérelmezők száma a várttól. (Ez nem magyar jelenség, hasonló folyamat figyelhető meg Moldovában: az onnan induló kivándorlók vagy Keletre, Moszkva felé igyekeznek, vagy Nyugatra. Számukra Románia, ugyanúgy mint az erdélyi magyarok számára Magyarország, legfeljebb csak tranzitország, dobbantó. Az egzisztenciális kényszer messze fölülírja a revíziós vágyakat – ez az utóbbi évek nagy közép-kelet-európai tanulsága)

A politikai érdekképviselet nem erősödött, hanem gyengült, mert nemcsak a magyar állampolgárságot, hanem a magyar belpolitikát is kiterjesztették a törvényhozók Erdélyre, így a válságot, amelyet Magyarország megél, megélik az erdélyiek is. Csak a tartalékaik kevesebbek, a kiszolgáltatottságuk nagyobb, mint a magyarországiaknak: mert Fidesz mandátumot szerezni képtelen stratégiai partnerei ide, Orbán Viktorral minduntalan békét és kiegyezést kereső RMDSZ oda, mégiscsak a román államban él ez a közösség, amely kormányzati képviseletét a hetekben vesztette el, parlamenti képviseletétől pedig – ha nem sikerül az eddigi negatív tendenciákat megállítani, az utóbbi néhány év konfliktusait kezelni – a következő választásokkor nagy eséllyel elbúcsúzhat.

Mindeközben a román-magyar kormányzati kapcsolatok elsorvadtak, a közös kormányülések gyakorlata megszűnt. Ma már annak is örülni tud a magyar közösség, hogy a frissen megválasztott román államelnök azt nyilatkozza: nem akar ellen-Orbánként politizálni.

Ez történt az elmúlt tíz évben: a nemzeti kultúra, politika kiüresedett, jelentését vesztette. Mondhatnánk, hogy szomorú, de Magyarországon még ennél is fontosabb és tragikusabb események történnek. A legtöbb, amit én, nem magyar állampolgárként, erdélyi magyarként tehetek, az az, hogy részvétemet fejezem ki azoknak az “új” és “régi” magyar állampolgároknak, akik ezekben az években, az állampolgárság elutasítása és kiterjesztése óta elvesztették a szimbolikus és kevésbé szimbolikus reményeiket. A magyar nemzetpolitika esélye Magyarország határain, és a magyar állampolgárságon túl van. Ha felelősen gondolkodunk, és cselekszünk itt Erdélyben, akkor talán éppen rajtunk múlik.

Parászka Boróka, hvg. Illusztráció: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

http://hvg.hu

2014.12.05.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »