Tisza News - Élet a lépcsőfokon


Élet a lépcsőfokon


Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter kettős állampolgársággal kapcsolatos ungvári nyilatkozatának bizton volt egy eredmény: egyszerre nyitotta ki a magyar kormány és az ellenzéki parlamenti pártok zsebében a bicskát. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes karakán nyilatkozata mellett határozottan kiállt közösségünk jogaiért a Jobbik, az MSZP és az LMP is.

Mondhatnánk, az anyaországban – egy éppen bennünket érintő ügyben – létrejött az a nemzeti minimum, amit az 1990-es rendszerváltás óta oly sokszor próbáltak kiimádkozni a politikából, s ami a gyakorlatban szinte soha nem talált meghallgatásra. Persze kár lenne tagadni, hogy a pártpolitikai vélt vagy valós érdek egyik-másik nyilatkozatban mégiscsak fellelhető, mindazonáltal nem nyomta agyon a kárpátaljai magyarok melletti szolidaritást.

Kétségtelenül jó érzés, amikor az ember a háta mögött tudhatja a magyarországi politikum meghatározó szereplőit. Egyvalamit azonban – éppen most – nem szabad szem elől téveszteni. Azt, hogy az alapvető célokban való egyetértés éppenséggel nem az utolsó lépcsőfok, ami után kitárulnak „Kánaán kapui”, hanem az első. Szűkebb pátriánk vonatkozásában most már tényleg el kell kezdeni a normális együttműködést a magyar kormány és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), valamint az UMDSZ és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) között. Az egyetértés ugyanis önmagában meddő, valódi értelme csak cselekvés esetén mutatkozhat meg. Ráadásul együttműködés nélkül „Kánaán” helyett a pokol kapui nyílnak meg: az idén esedékes választások után teljesen megszűnhet, illetve marginalizálódhat a magyar érdekképviselet a járási tanácsokban, a megyei önkormányzatról nem is beszélve.

Sőt: ha nem gomboljuk újra a kabátot, egy kis idő múlva már nem az együttműködés lesz a kérdés, hanem az, hogy lesz-e még kit képviselni, s ha igen, az érintettek egyáltalán kérnek-e belőle. Úgyhogy, tisztelt politikusok, pártok és szervezetek, talán mégiscsak érdemes lenne kipróbálni, milyen az élet azon a második lépcsőfokon.

Tóth Viktor

http://kiszo.hhrf.org

2015.01.15.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »