Tisza News - Oscar 2015: a Birdman a nagy győztes


Oscar 2015: a Birdman a nagy győztes


2015-02-23. Hiába tűnt a Sráckor sokáig biztos befutónak, végül a Birdman diadalmaskodott a 87. Oscar-ceremónián. Julianne Moore végre Oscart nyert, a Stephen Hawkingot játszó Eddie Redmayne gyermekien örült az Oscar-szobrának, Patricia Arquette pedig kimondta: egyenlő béreket a nőknek!

Egy finomkodó műsorvezetővel kezdődött

Ha voltak is kételyeim, nem tartottak sokáig: az est házigazdája, Neil Patrick Harris nem piszkálni jött a kollégáit, hanem dicsérni, amit a nyitó, látványos musicalbetétben jól meg is tett, és utána is leginkább önmagának szólogatott be korábbi a rossz szerepválasztásaiért (Hupikék törpikék 2, Hogyan rohanj a veszTEDbe…), mint a kollégáinak. Egy-két finom megjegyzésben azért az Akadémia orra alá dörgölte, hogy néhány fontos filmet elfelejtettek az értékének megfelelően jelölni, így amikor a közönség megtapsolta a Selma egyébként nem jelölt főszereplőjét, a brit David Ayelowót, Harris egy „Bezzeg most már szeretitek” mondattal rúgta be a ziccert, és az is jó volt, amikor Ben Affleck felé fordulva a következőt mondta:
„Benedict Cumberbatch neve tökéletes alkalmat kínál John Travoltának, hogy Ben Afflecknek ejtse.”

És a mondat végén feljött a színpadra díjat átadni John Travolta, pont annak az Idina Menzelnek a társaságában, akinek tavaly katasztrofálisan ejtette ki a nevét az Oscar-gálán. Ezeket leszámítva ez az este nem igazán a humorról, hanem a pátoszról szólt, ami nagyjából négyórányi adagban szállítva eléggé képes megülni az ember gyomrát.

Mintha a Grammyt nézném

Az utóbbi évek egyik legkellemesebb újítása volt, hogy a jelölt betétdalokat maximum egyveleg formájában adták elő. Idén azonban visszatértek ahhoz, hogy minden dalt külön bemutassanak. Ez kapásból öt dalbetétet jelentett, ami a nyitó számmal, Jennifer Hudson az év filmes halottait búcsúztató dalával és Lady Gaga A muzsika hangjából elénekelt betétjével együtt már olyan sok volt, mintha egy zenei díjátadót néztem volna. Persze akadtak élvezetes produkciók.

A Lego-kaland betétdalának totálisan kaotikus, őrült előadása szórakoztató volt, ahogy John Legend és Common Oscar-díjas dala, a Glory is jól hatott ilyen monumentális díszletek közt, de összességében annyira sok időhúzó, fölösleges elem szerepelt a műsorban, hogy szinte képtelenség élvezni. Talán Amerikában kora este ez még elmegy, viszont Európában a néző hajnali ébren tartásához édeskevés.

Legalább a köszönőbeszédek jók voltak

Az estét az unalomba fulladástól leginkább a jópofa, netán fontos mondanivalójú köszönőbeszédek mentették meg a totális unalomtól. Az egész a legjobb külföldi filmnek kikiáltott Ida lengyel rendezőjével, Pawel Pawlikowskival kezdődött, aki nagyon hosszú köszönőbeszéddel készült, és vicces volt, hogy a nagyzenekar próbálkozásai ellenére egyszerűen nem hagyta magát lekeverni. Tavaly volt szerencsém interjúzni vele, és nekem sem volt egyszerű kérdéseket közbevetnem a kinyilatkozásai közepette. Ezután Patricia Arquette lepte meg a nagyérdeműt, aki a díja átvétele utáni beszédében nemcsak a szokásos sallangokat sorolta, hanem egyenlő béreket követelt a nők számára az Egyesült Államokban, amit Meryl Streep és Jennifer Lopez ujjongva ünnepelt. Azt csak én tenném hozzá, hogy a gondolat szép, de nem csak az Egyesült Államokra érvényes.

Elgondolkodtató üzenet volt még az is, amikor a faji egyenlőség kivívásáról szóló Selma betétdaláért járó Oscar-díj átvételekor a zeneszerző John Legend megjegyezte, hogy ez a harc még nem ért véget, mert ma több afroamerikai ül az amerikai börtönökben, mint ahányan annak idején rabszolgasorban sínylődtek.

Az összes Oscar-díjas színésznő ruhája egy plakáton

Még meglepi is volt

A színészi kategóriák a papírformát hozták. A Whiplash szadista tanár szerepéért díjazott J.K. Simmons annyira végignyerte az elmúlt hónapokat, hogy rutinból kapta fel a díjat. Patricia Arquette díján sem lepődött meg senki, ahogy a Parkinson-kóros nő eljátszásáért Oscarral jutalmazott Julianne Moore-nak (Still Alice) is régóta kijárt ez. Ettől függetlenül Moore-on látszott az őszinte, hatalmas öröm. Gondolom, úgy lehetett vele, hogy ha ennyi év ennyi kiváló filmjéért nem kapott Oscart, talán majd egy posztumusz összejöhet, de a sors most kiengesztelte az eddigiekért. Jó volt látni A mindenség elmélete főszerepéért jutalmazott Eddie Redmayne őszinte, gyermeki ujjongását is, bár aki figyelte az Oscar-szezont, az ezen a szobrocskán sem lepődhetett meg.

Az igazi meglepetést leginkább az okozta, hogy az Akadémia mennyire taktikusan, minden nagyobb jelöltre gondolva osztogatta a jutalmakat. A Kódjátszma a forgatókönyvért nyert, a Sráckor Patricia Arquette révén, A Grand Budapest Hotel is hazavitt négy kisebb díjat, a Selma a betétdalért kapott, a Whiplash is összeszedett hármat… Egyedül a Foxcatchert és a Vadont felejtették ki teljesen a szórásból a fontosabbak közül, bár ezt előre lehetett sejteni. A show végén, amikor Sean Penn átadta a Birdmannek járó legjobb film Oscart, régi barátjának, a filmet rendező mexikói Alejandro González Iñárritunak címezve odavetette, hogy „Ki adott zöld kártyát ennek az anyaszomorítónak?” – ebből is sejteni lehetett, hogy a sztárok legalább jókedvűen, viccelődve élték át ezt a négyórás műsort. Nem úgy, mint a nézők.

Legjobb film: Birdman

Legjobb férfi főszereplő: Eddie Redmayne (A mindenség elmélete)

Legjobb női főszereplő: Julianne Moore (Still Alice)

Legjobb női mellékszereplő: Patricia Arquette (Sráckor)

Legjobb férfi mellékszereplő: J.K. Simmons (Whiplash)

Legjobb rendezés: Alejandro González Iñarritu (Birdman)

Legjobb külföldi film: Ida (Lengyelország)

Legjobb animációs film: Hős6os

Legjobb eredeti forgatókönyv: Birdman

Legjobb adaptált forgatókönyv: Kódjátszma

Legjobb betétdal: Glory (Selma)

Legjobb filmzene: Alexandre Desplat (A Grand Budapest Hotel)

Legjobb jelmez: A Grand Budapest Hotel

Legjobb smink: A Grand Budapest Hotel

Legjobb rövidfilm: The Phone Call

Legjobb rövid dokumentumfilm: Crisis Hotline: Veterens Press 1

Legjobb hangkeverés: Whiplash

Legjobb hangvágás: Amerikai mesterlövész

Legjobb speciális effektusok: Csillagok között

Legjobb animációs rövidfilm: Feast

Legjobb díszlet: A Grand Budapest Hotel

Legjobb operatőr: Birdman

Legjobb vágás: Whiplash

Legjobb dokumentumfilm: Citizenfour


Nők Lapja Café

http://www.nlcafe.hu





2015.02.23.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »