Tisza News - Magyar családokat segítenek


Magyar családokat segítenek


2015-03-23. Bugár Béla, a Híd elnöke és Jakab Elemér, a Híd parlamenti képviselője március 14-én Kárpátalján járt, ahol a magyar családok megsegítéséről tárgyaltak.

Egyre nehezebb idők járnak Ukrajnára, a lakosság nagy részét a nincstelenség fenyegeti. Az ukrajnai válság a kárpátaljai lakosokat is súlyosan érinti, számos család a megélhetés határán áll. A gazdaság stagnál, a vállalkozók és a helyi gazdák súlyos döntések előtt állnak, nincs pénz a termőföldek bevetésére. Bugár, Jakab, Szirénfalva és Abara polgármestere hat kárpátaljai polgármesterrel és a református felekezet képviselőivel találkozott, támogatásokról és a gondok orvoslásáról tárgyalt. „Nem először sietünk a kárpátaljai magyarok megsegítésére. Most azért tartottunk terepszemlét, hogy megtudjuk, mivel segíthetnénk a határ menti magyarok helyzetén. Főleg kis tételű adományokkal, például vetőmaggal és tartós élelmiszerrel segítenénk. A támogatásokat a helyi polgármesterek és az egyházak segítségével tudjuk a leghatékonyabban eljuttatni a rászorulóknak” – nyilatkozta lapunknak Jakab Elemér. Jakab szerint Ukrajnában a helyzet összehasonlíthatatlan az itthonival. A rendkívül rossz gazdasági helyzet rengeteg embert érint, ám a párt csak a rászorulók egy részét tudja támogatni. „A lehetőségek korlátozottak, de 16 000 külhoni magyar életét szeretnénk megkönnyíteni. A találkozókon azt tapasztaltuk, hogy a kilátástalan helyzet ellenére egyre találékonyabbak a lakosok, ami kellemes meglepetés” – zárta Jakab Elemér.

SITA felvétel

Szerző: Németi Róbert

http://ujszo.com

2015.03.23.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »