Tisza News - Hamilton nyerte a rendkívül unalmas Japán Nagydíjat Rosberg és Vettel, valamint Raikkönen előtt


Hamilton nyerte a rendkívül unalmas Japán Nagydíjat Rosberg és Vettel, valamint Raikkönen előtt


2015-09-27. Ez volt a brit pályafutásának 41. győzelme, amivel beérte az örökranglistán Ayrton Sennát. A brazil előtt a harmadik helyen a négyszeres világbajnok riválisa áll 42 sikerrel. A Ferrari versenyzője Suzukában a dobogó utolsó fokára állhatott fel, közvetlen a finn csapattársa előtt.

Ez volt a brit pályafutásának 41. győzelme, amivel beérte az örökranglistán Ayrton Sennát. A brazil előtt a harmadik helyen a négyszeres világbajnok riválisa áll 42 sikerrel. A Ferrari versenyzője Suzukában a dobogó utolsó fokára állhatott fel, közvetlen a finn csapattársa előtt.
Hirdetés

Nico Rosberg nem okozott csalódást, és Japánban is elrontott a rajtját… Lewis Hamilton sem parádézott a startnál, de miután a német gyengén indult, az első kanyart követően el tudott menni mellette.

Ami még ennél is nagyobb problémát jelentett a Mercedes német versenyzőjének, az az, hogy Sebastian Vettel (Ferrari) és Valtteri Bottas (Williams) is megelőzte őt, így gyakorlatilag már a verseny első méterein megpecsételődött a sorsa, miközben a brit világbajnok csapattársa a légüres teret és a sebességét kihasználván könnyedén elhúzott.

A start Felipe Massa (Williams), Daniel Ricciardo (Red Bull) és Sergi Pérez (Force India) számára sem volt sima. Massa és Ricciardo is defektet kapott, amivel szintén kigolyózták magukat a jobb helyekről.

Az első kiállások után Rosberg egy nagyon szép előzést mutatott be Bottas ellen. A német parádésan bújt be a finn mellé, és fékezte ki a Williamst. Ezzel a manőverrel akkor már a harmadik helyen állt a német. A második kiállások után Vettel mellett is elment a tapasztalt pilóta, de az élre már nem tudott visszaállni, amivel újabb pontokat vesztett.

A másik Ferrarival Kimi Räikkönen egy eseménytelen futamot zárt, és a negyedik helyre hozta be a gépét, megelőzvén a williameses honfitársát, aki ötödik lett.

A verseny legnagyobb szenvedői a hazai pályán versenyző McLaren-Hondák voltak. Jenson Button mellett úgy ment el Max Verstappen (Toro Rosso) és Felipe Nasr (Sauber), mintha kategóriakülönbség lenne közöttük. Fernando Alonso ennek hangot is adott, és nagyon durván kiakadt a csapatrádióban a “GP2-es Honda motor” miatt. A spanyolnak az agya akkor borult el csak igazán, amikor a Toro Rosso őt is felzabálta.

A pontszerzők között végzett a két Toro Rosso is. A holland újonc a technikai gondja és a 3-helyes rajtbüntetését követően csak a mezőny hátsó feléről várhatta a rajtot, de szokásához híven parádésan ment és sorra „pusztította” el az ellenfeleit, miközben a csapattársa mellett is elment. A Lotus szintén kettős pontszerzéssel zárta a hétvégét, míg Nicolas Hülkenberg (Force India) az erősebb 6. helyen ért célba a Force Indiával.

http://gp-live.hu

2015.09.27.



 Frissek a rovatban »

 Hasonlóak »

 Frissek »